️Magyar Péter hangzatos ígéretet tett még májusban, miszerint nem fizetik ki a távozó fideszes államtitkároknak sem a végkielégítésüket, mint fogalmazott: „akármit is nyilatkoznak, nem fogják megkapni. Ezt úgy szeretném előre is jelezni.”

Ehhez képest most a Telex írta meg, hogy a különböző minisztériumok megkezdték a távozó fideszes államtitkárok hathavi juttatásának (kvázi-végkielégítésének) kifizetését. Így például a Gazdasági és Energetikai Minisztérium már fizetett a volt Energiaügyi Minisztérium távozó vezetőinek, de a Külügyminisztérium is elküldte a volt KKM-eseknek járó juttatást. Nem is tehettek volna mást, hiszen a kifizetéseket törvény garantálja.

Ez a jelenség is beleillik abba a trendbe, amiről már korábban is írtam: Magyar Péter a Trump-féle kommunikációt képviseli. Erős kijelentéseket tesz, amivel meg akarja félemlíteni az ellenfelét/tárgyalópartnerét, hogy csinálja azt, amit ő szeretne. Ebben a legjobb taktika, ha a másik — mint például Havasi Bertalan — nem enged neki, mert akkor — ahogy ezen a példán is látszik — megfutamodik még az ilyen erős kijelentések ellenére is.

Szijjártó Péter "mindenki által tudottan Európa legjobb külügyminisztere és egyben külgazdasági miniszter is volt, aki munkájával rengeteg előnyt, hasznot, befektetést intézett el Magyarország számára…

Álljunk ki Szijjártó Péter mellett!
🫵Üzenjük meg az aljas tiszás Velkey Györgynek, aki még semmit sem tett le az asztalra, hogy kiállunk a világ legjobb külügyminisztere mellett!👍🇭🇺❤️

Forrás: Ez is…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média