️Az Orbán-kormány pusztítása összevethető a tatárjárással Magyar Péter szerint, mely során az akkori lakosság közel negyede meghalt. Sok jogos kritika lehet az Orbán-kormánnyal szemben, de ez a kijelentés elég erős túlzásnak tűnik.

Elég csak arra gondolni, hogy 2010 és 2026 között egymillió új munkahely létesült, alacsony maradt a rezsi, a magyar cégek adója a legalacsonyabb lett Európában, a minimálbér megnégyszereződött, az átlagbér több mint háromszorosára nőtt, és 15 százalékra mérsékelték az szja-t. Megduplázták a családi adókedvezményeket, a három- és kétgyermekes anyák adómentesek lettek, megduplázódott a bölcsődei férőhelyek száma, bevezették a gyed extrát, a csokot, a babaváró támogatást, a fix 3 százalékos hitelt és az Erzsébet-táborokat. Gyorsforgalmi utakat, hidakat és kerékpárutakat építettek, a nemzeti vagyon értéke pedig megduplázódott, az aranytartalék a 35-szörösére nőtt, a GDP pedig a háromszorosára emelkedett. Bevezették a 13. és a 14. havi nyugdíjat, valamint az ingyenes tankönyveket. És a sort még hosszan lehetne folytatni.

Több tízezer családnál vehették elő a számológépet az utóbbi hetekben, miután június 11-én kiderült:

szeptemberben jelentősen átalakítják a jelzáloghitelekre vonatkozó kamatstopot, hogy a továbbiakban…

A tiszás szerint mindeki utál, ezért nem is válaszol a Marci bácsis kérdésemre.
Weigand István tiszás képviselő látható a videón.

Megunta Pócs János és szembesítette a Kontrollt, a Magyar família sajtóját a parlamentben! Ki a Marci bácsi?

Tisztelt Kapitány István úr!

Magyarország az egyik legfőbb beszállítója az ukrán villamosenergia-hálózatnak. Az adatok alapján a magyar export átlagos kapacitása körülbelül 438 MW (ez közel megegyezik…

MIT NEM ÉRT EL MAGYAR PÉTER KÁRPÁTALJA ÜGYÉBEN?
Itt az igazság!

“Szeretnék arra a kérdésre válaszolni, amit minden nap megkapok a kormánypártiaktól...
Így hangzik:
-Mit vársz? 2 hónap alatt nem lehet megjavítani, amit a Fidesz elrontott.
Nos! Reagálnék erre, mert már…

👉👉👉Az április 12-i országgyűlési választás előtt világosan elmondtam többször is, hogy a Fidesz–KDNP veresége esetén többek között az otthonfelújítási program is meg fog szűnni. Akkor sokan…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média