️Lejárt a mézeshetek fele: Magyar Péter büszke az első 50 napjára, de a valódi próbatétel még csak most következik. Rövid kommentár!

A politikában az „első 100 nap” fogalma egyfajta türelmi idő: az új kormányoknak ilyenkor a társadalom és a politikai szereplők még több mozgásteret adnak. Ilyenkor még magasan van a támogatottság, a döntések érdemi következményei pedig csak később jelentkeznek.

Magyar Péter kormánya most ennek az időszaknak a feléhez érkezett.

Feltűnő, hogy a miniszterelnök az első 50 nap eredményeit értékelő posztjában elsősorban olyan intézkedéseket sorolt fel, amelyek nem érintik érdemben a költségvetést. A kampányban tett nagy gazdasági és szociális ígéretek – az adócsökkentések, a jelentős nyugdíjemelések vagy az egészségügyi kiadások nagymértékű növelése – megvalósításáról egyelőre keveset hallani.

Ez nem véletlen. A mézeshetek végét ugyanis várhatóan az új költségvetés elkészítése hozza majd el, hiszen ekkor derül ki, hogy a kampányban tett ígéretekből mi valósítható meg a gyakorlatban. Márpedig a választók jelentős része éppen azért támogatta a Tiszát, mert azt várja, hogy egyszerre lesz adócsökkentés és több pénz az embereknél.

Éppen ennek ellensúlyozására a „ha kenyér nincs, akkor legalább cirkusz legyen” elv mentén Magyar Péter kifejezetten sok energiát fordít politikai ellenfelei ellehetetlenítésére: a Fideszt már egyenesen robbantásos merénylőkhöz és tömeggyilkosokhoz hasonlítja, miközben a Lex Orbán, a Lex Sulyok és a képviselői mandátumok korlátozásának terve még a saját táborán belül is komoly vitákat váltott ki.

Sokaknak még 100 napnak sem kellett eltelnie ahhoz, hogy kimondják: nem erre szavaztunk április 12-én.

A népszerűség valódi próbája azonban várhatóan csak ősszel, az új költségvetés bemutatásakor következik majd el. A nagy kérdés majd az lesz, hogy az ellenfelei elleni erőteljes fellépés mindezt mennyire tudja majd ellensúlyozni, illetve milyen állapotban lesz addigra a jobboldal.

'Méltóságos uram! Hát azt meg ki fogja eldönteni, hogy indokolt-e sürgősségire mennie a betegnek? A szomszéd néni?

És azért ki vállalja a felelősséget, ha végül pont abból lesz tragédia, hogy nem ment…

☝️A modernkori falurombolás elkezdődött!
Hisz működő és emberséges Magyarországot hirdettek, most pedig a vidék tudatos és szisztematikus leépítése kezdődik el.

️Bart István, a Tisza új helyettes…

️ Micsoda humánum! Az alsóbb emeleteken dolgozók természetesen kiakadtak és feudalizmust emlegetnek. A meleg fura dolgokra késztetheti Ursulát. Még a végén milliárdokért gyorsan rendel valamit.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média