Megjelent a Magyar Közlönyben:
Mindenki, a Tiszára szavazók is azt láthatják, hogy az ígéret helyett nem ránk költik az adónkat hanem a saját alapítványukra, amiben gondolom csak a fejesek dönthetnek a…
️Magyar Péter azt ígéri, nem lesz megszorítás, miközben az euró bevezetéséhez jelentős kiadáscsökkentésre van szükség. Elemzés öt pontban!
1. TÁRGYALÁS AZ EURÓCSOPORT ELNÖKÉVEL: Magyar Péter és a pénzügyminiszter találkozott az eurócsoport görög elnökével, hogy előkészítsék az euró bevezetését. Azt mondták, a végső döntést majd a magyaroknak kell meghozniuk az eurózónához való csatlakozásról.
2. AZT MONDJA, NEM ISMERI A MEGSZORÍTÁS SZÓT: Magyar Péter úgy fogalmazott: „nincs benne a szótárunkban” a megszorítás szó. Ezt a kifejezést egyébként Varga Mihálytól vette át, aki 2022-ben azt mondta a választás utáni meghallgatásán, hogy a „megszorítás szó nem szerepel a kormány szótárában”. Ennek háttere, hogy a Gyurcsány-kormány megszorításai óta minden kormány igyekszik kerülni ezt a kifejezést, még akkor is, ha költségvetési kiigazításra van szükség.
3. CSÖKKENTENI KELL A HIÁNYT: Hiába mondja Magyar Péter, hogy nem lesz megszorítás, az eurózónához való csatlakozáshoz jelentősen csökkenteni kell a költségvetési hiányt, amelynek érdekében várhatóan hozzá kell majd nyúlni több jóléti intézkedéshez is. Magyar Péter ezt tagadja, szerinte bőven elég, ha „nem lopják el a pénzt”.
4. KOCKÁZATOKKAL JÁR: Az euró bevezetése számos kockázattal járhat; elég csak Görögország példájára gondolni, amely egyebek mellett a túl korai csatlakozás miatt majdnem csődbe ment az euró bevezetése után. Jelentősen csökken a kormány költségvetési mozgástere, az emberek számára pedig az sem mindegy, hogy milyen árfolyamon rögzítik majd az eurót, és ez milyen béreket jelent majd euróban.
5. A MAGYAROK MOST TÁMOGATJÁK AZ EURÓT: Friss kutatások szerint a magyarok háromnegyede szeretné, ha Magyarország bevezetné az eurót; a nézetkülönbség leginkább abban van, hogy ez mikor történjen meg. Kérdés továbba, mennyire van tisztában a társadalom az esetleges kockázatokkal.
Megjelent a Magyar Közlönyben:
Mindenki, a Tiszára szavazók is azt láthatják, hogy az ígéret helyett nem ránk költik az adónkat hanem a saját alapítványukra, amiben gondolom csak a fejesek dönthetnek a…
Magyar Péterből simán kinézem, hogy alig várta, hogy nehéz napok jöjjenek így rögtön rá is ült a hőség témára és szinte egyedül védekezik.
Talán ebben is Orbán Viktorral akar versenyezni aki azért…
Határidő: azonnal
Ha este légkondit használsz, akkor Kapitány István haragudni fog rád!
HÁLA ÉS KÖSZÖNET!
️🙏💙
A Sziniszterelnök a mai napon ultimátumot adott a Napnak: vagy azonnal mérsékli a teljesítményét, vagy június 31-i határidővel elmozdítják az égboltról egy…
Ambró, egy lépésre vagy attól, hogy hatóságilag eltiltsanak az oldaladtól, Kéri Laci bácsi meg a TikTok majd megindokolja
Kösz, Trombi, most már biztos betiltják miattad a…
eloszlatnék egy közkeletű tévedést! Argentina csak akkor ad ki másik országnak, ha korábban ott élő rokonaid és barátaid nem állnak jót érted.
úgyhogy rendben leszünk. további minden jót nektek!
️
️
️