️A szélsőséges tiszások mindenkit megbélyegeznek és listáznak, vegzálnak, aki jobboldali. Ebből elég! Ezt a nemzeti oldal nem hagyhatja!
️Kifejezetten önkritikus volt Orbán Viktor beszéde, de Magyar Péternek is üzent a Fidesz kongresszusán. Elemzés öt pontban!
1. HOSSZASAN SOROLTA A VERESÉG OKAIT: Az elmúlt két hónapban a választási vereség okait vették számba. Meglehetősen önkritikus módon beismerte, hogy ő a felelős a vereségért, illetve felsorolta, szerinte mi vezetett a Fidesz választási kudarcához. Beszédében összesen tíz pontban foglalta össze ezeket, de a kongresszuson egy dokumentumot is kiosztottak, amelyben részletesen leírták az okokat.
2. ELLENZÉKI PÁRTTÁ KELL VÁLNI: Szintén önkritikusan elmondta, hogy jelenleg a Fidesz még nem alkalmas arra, hogy sikeres ellenzéki párt legyen, őszre azzá kell válnia. Ehhez átalakítják a párt struktúráját, illetve fontos személyi változások kellettek. Ennek megfelelően átalakították az országos elnökséget, emellett a regionális szervezeti felépítés helyett megyei szervezeti struktúrára állnak át. Ezzel közelebb kívánják hozni a pártot az emberekhez, könnyebben be tudják csatornázni a társadalmi elvárásokat.
3. MEGNEVEZTE AZ ÚJ ALELNÖKÖKET: Gál Kinga, Gyopáros Alpár, Bóka János és Kreicsi Bálint, Salgótarján polgármestere lesznek az új alelnökök. Ezzel a párt elnökségében jelen lesznek a nemzetközi és a hazai politikában, azon belül pedig az önkormányzati világban is jártas szereplők. Így a párt vezetése minden fontos területet lefed, ráadásul az elnökség egy kibővített formában, a megyei vezetéssel kiegészülve működik majd.
4 NEM FÉL AZ ELSZÁMOLTATÁSTÓL: A tiszások megbélyegeznek mindenkit, aki az elmúlt 16 évben együttműködött a Fidesszel, Orbán Viktor azonban világossá tette, hogy sem ő, sem a volt kormány miniszterei nem tartanak az elszámoltatástól, mivel mindig betartották és betartatták a jogszabályokat. Az ezzel ellentétes állításokat rágalomhadjáratnak nevezte.
5. ÉLES KRITIKA AZ ÚJ KORMÁNYNAK: A Tisza-kormány miniszterei közül Kármán Andrást és Kapitány Istvánt bírálta, ami arra utal, hogy a gazdaság terén vár majd olyan negatív kormányzati intézkedéseket, amit a Fidesz ellenzékben ki tud használni. Végül Magyar Péternek agresszív kommunikációjára is reagált. Mint fogalmazott: „A Tisza kormányzása egy bántalmazó kapcsolathoz hasonlít: ma az ország a Varga Judit.”
/posztok.hu
Orbán Viktor: soha nem adom fel! 
️
felháborító