A jog abból indul ki, hogy mindig van egy ember, aki felelős valamilyen háborús cselekedettől stratégiától harcászatig. Hogy változik meg mindez gépi döntések, drónrajok, mesterséges intelligencia…
Magyar Pétert váratlanul érte, hogy az államfő nem mond le, kezd ráégni az ügy – Elemzés öt pontban
1. KEZD RÁÉGNI AZ ÜGY: Az ATV-ben a miniszterelnök azt mondta: „Újra meg fogom keresni az elnök urat, négyszemközt fogunk leülni.” Egyetértek Nagy Attila Tiborral abban, hogy „kezd a miniszterelnök körmére égni” a Sulyok-ügy. Ugyanis, ha tudná, hogy alkotmányos válság és nemzetközi botrány nélkül miként lehetne leváltani Sulyok Tamást, akkor nem újabb és újabb találkozókat kezdeményezne vele, hanem már cselekedett volna.
2. SULYOK TAMÁS MEGLEPTE MAGYART: Magyar Péter abban reménykedett, hogy a nyilvános megszégyenítés hatására Sulyok Tamás lemond. Ez azonban nem történt meg: az államfő erőt merített, és váratlant húzott. Nem mond le, hanem a Velencei Bizottsághoz fordul jogi segítségért, ami komoly nemzetközi támaszt jelenthet számára. Emellett vasárnap több ezres szimpátiatüntetést is tartottak mellette.
3. ALKOTMÁNYOS VÁLSÁG JÖHET: Az államfőnek szabott május 31-i határidő már régen lejárt, de továbbra sem tudni, milyen jogi megoldást választana Magyar Péter. A jogászok véleménye megoszlik a kérdésben, abban azonban sokan egyetértenek, hogy súlyos jogállamisági aggályok merülhetnek fel, sőt akár alkotmányos válság is kialakulhat. Ez még az uniós források lehívását is veszélyeztetheti.
4. TRUMP-FÉLE TAKTIKA? Donald Trump gyakran alkalmazza azt a taktikát, hogy hangos fenyegetésekkel próbálja elérni céljait. Jó példa erre az európai vámalku: először rendkívül magas vámokkal fenyegetőzött, amitől az európai vezetők megijedtek, végül pedig egy Európa számára előnytelen megállapodás született. Hasonló lehet Magyar Péter taktikája is: abban bízik, hogy a nyomásgyakorlással eléri célját. Sulyok Tamás esetében azonban ez a módszer eddig nem bizonyult eredményesnek.
5. EKÖZBEN MÁR KERESIK AZ ÚJ ÁLLAMFŐT: Mindeközben Magyar Péter még azt sem tudja, hogy változtatnának-e az államfőválasztás módján, már kutatják Sulyok Tamás lehetséges utódját. Egy kiszivárgott közvélemény-kutatásban például az MSZP-s Medgyessy-kormány egykori igazságügy-miniszterének, Bárándy Péternek a neve is felmerült lehetséges utódként.
/posztok.hu
️
️

Jó reggelt drágáim ma nincs reggeli poszt, full elaludtam!!!! Tollaszkodás és irány a munka....... Sorry, de ti írjátok kinek hogy telt a reggel


