ÉLŐ elemzés: titkolni akarták, de dekonspirálódott a Tisza terve, ami minden magyar számára káros lenne!
Miután tegnap elébe mentem a Medián hamisításának, ma végül mégsem publikálnak mandátumbecslést, ugyanakkor a Nézőpont Intézet publikált. Eszerint 66 egyéni választókerületben várható Fidesz-győzelem, míg 39-ben nyerhetnek a Tisza jelöltjei, Zuglóban pedig Hadházy Ákos szerezhet mandátumot.
Ez egy kényelmes többséget jelentene a Fidesz számára a választáson, ugyanakkor nem szabad hátradőlni: a választáson nem a szimpátia, hanem a leadott szavazat számít, így fontos a részvétel.
Továbbá folytatódik Orbán Viktor országjárása, melynek az a célja, hogy ezeken az arányokon javítson. A miniszterelnök 3 millió szavazatot tűzött ki célul, ami a Nézőpont Intézet mandátumbecslésénél lényegesen jobb eredményt jelentene.
A Nézőpont előrejelzése egyébként egybevág a Medián hozzám eljutott belső előrejelzésével, illetve azzal, amiről múlt héten a kormánypártisággal egyáltalán nem vádolható 444 főszerkesztője is beszélt.
/posztok.hu


️
VICC! A stukkeres tiszás Ruszint úgy elküldték a kommentelők miután azt hazudta, hogy neki énekelnek a drukkerek a Puskásban.