Magyar Péter megpróbált előremenekülni, de egyben saját magukat buktatta le, hogy valóban az ukránok által kiképzett emberek az informatikusai. Öt pontban a lényeg:

1. A Telexen megjelent egy cikk arról, hogy a Tisza Pártnak dolgozó két informatikusnál egy 2025-ös bejelentés nyomán házkutatást tartott a rendőrség. A házkutatás során adathordozókat és illegális haditechnikai eszközöket foglaltak le. A rendőrség ezért jelenleg haditechnikai eszközök gyártásának gyanújával nyomoz ellenük.

2. Magyar Péter a cikk után szokásához híven megpróbált előremenekülni és a kormányt támadni, de egyben beismerte, valóban a Tiszának dolgozó informatikusokról van szó.

3. A Nemzetbiztonsági Bizottság ezután nyilvánosságra hozta a jelentését, melyből kiderült, hogy a Tisza Pártnak dolgozó két informatikus ukrán kapcsolatokkal rendelkezett, az ukránoknak dolgoztak, és rendszeres kapcsolatban álltak a budapesti ukrán nagykövetséggel, amely komoly nemzetbiztonsági kockázatot vet fel.

4. Mindkét, egykor a Tisza Párt megbízásában álló érintett már régóta a hatóságok látókörében van. Az egyik érintett, M.T. ellen korábban többször indult büntetőeljárás informatikai rendszerekkel való visszaélés, számítógépes csalás és zsarolás miatt.

5. A másik érintettet, H.D. egy külföldi titkosszolgálati személy irányította. 2023-ban Kijevben kapcsolatba került az IT Army of Ukraine képviselőivel, később titkosított csatornákon kommunikált velük. Hackercsoportokkal is együttműködött és műveleteket hajtott végre Ukrajna érdekében.

Jól látszik tehát, hogy a Tisza pártot teljesen behálózták az ukrán kémek. Április 12-én dönthetünk, akarunk-e egy tiszás ügynökkormányt, melyet Ukrajnából irányítanak.

️Jól példázza, hogy Orbán Viktor milyen erős nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, hogy az amerikai elnök ismét kiállt mellette és a magyarokat arra biztatta, szavazzanak rá április 12-én. Itt van…

Itt tart a Tisza!
Szilágyi Ákost leöntötték festékkel, mert rászolt a plakátrongálóra!
Egyre agresszívabbak mert érzik a magyarok elutasítják, hogy ők Ukrajnával szövetkeztek és az ukránok teljesen…

Így dicsérik Orbánt Viktort a németek, hogy őket is védelmezi a Kancellár helyett!

A LEGNAGYOBB SZTORI! A tiszás tagadta, hogy tiszás, de lebuktatta a karkötője!

Zala tegnap megmutatta!
Ott voltam Nagykanizsán, szuper volt a hangulat.
Alig néhány tiszás jött el kiabálni, azok is tagadták, hogy tiszások, mert ciki nekik.
Csak az a fránya tiszás karkötő…
(videó…

“Bennünket nem lehet megfélemlíteni!” Orbán Viktor Nagykanizsán!

A tiszások fizetnének ezer forintos benzint és szerintük jogos, hogy Zelenszkij elzárta az olajat.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média