Ha a Békemenet és a Tisza rendezvényén résztvevőinek a számából tennénk becslést arra vonatkozóan, hogy melyik politikai oldal hogyan áll, akkor a közvélemény-kutatások szintjén ez 48 százalékos Fideszt és 40 százalékos Tisza pártot jelentene.

Szalai Piroska tette közzé ezt a számítást, amely alapját a mobiltelefonok cellainformációi adják. Mint ismert, 180 ezren voltak a Békemeneten és 150 ezren a Tisza rendezvényén, így a Fidesz 20 százalékkal nagyobb tömeget tudott mozgósítani, mint a Tisza. Ha a választáson a szavazatok esetében is ugyanilyen többsége lenne a Fidesznek, akkor ez 8 százalékpontos előnyt jelentene a kormánypártok számára.

Ez a számítás egyébként összehangban van a XXI. Század Intézet múltheti kutatásával, mely alapján a Fidesz 46 százalékon, míg a Tisza 41 százalékon áll – tehát Szalai Piroska számítsa hibahatáron belül ugyanerre jutott a március 15-i tömegméret alapján.

Természetesen mindig el kell mondani ilyenkor, hogy a szimpátia nem elegendő, április 12-én csak a leadott szavazatok számítanak, így a mozgósításnak kiemelt jelentősége van, azon mindenkinek részt kell vennie!

A magyarok kétharmada támogatja a védett üzemanyagárat

️ Az ukrán olajblokádra és az iráni háború okozta energiaválságra válaszul a magyar kormány védett üzemanyagárat vezetett be. A Századvég friss…

Segíteni KELL Ukrajnát?
Segíteni KELL Ukrajnát?
Miért menekülnek a TISZÁSOK a kérdéseink elől? Leleplező Riport!
Az Európai Parlamentben forgattunk múlt héten, ahol belebotlottunk Gerzsenyi Gabriella TISZÁS képviselőbe. Megpróbáltunk neki néhány egyszerű kérdést feltenni, de válasz adás helyett menekülőre fogta.…

️Ide vezetett Magyar Péter hergelése és gyűlölete!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média