️Hazajön Kijevből a Czepek Gábor vezette magyar tényfeltáró bizottság, amit azért küldött a magyar kormány Ukrajnába, mert Zelenszkij nem indítja újra a Barátság kőolajvezetéket. Részletek:

Önmagában egy beismerő vallomás volt Zelenszkij részéről, hogy a magyar szakembereket nem engedte oda a csővezetékhez. Ez is jól jelzi, hogy a kőolajszállításnak nincsen fizikai akadálya, az politikai döntés eredménye.

A bizottság tagjai elérték, hogy a térség összes országának a nagykövete egyeztetett a kérdésről, az amerikaiakkal is tárgyaltak az ügyben, akik elfogadták a magyar érveket, így ők is látják, hogy politikai okok miatt tartják vissza a kőolajat.

Ennek a nemzetközi nyomásnak köszönhetően már Zelenszkij sem tudott mellébeszélni, az ukránok rákényszerültek arra, hogy elismerjék, a kőolajvezeték újraindítható. Emellett konkrét időpontot is meg kellett jelölniük, mikor indítják újra, most éppen másfél hónapról beszélnek.

Természetesen már többször is hazudtak az ukránok, ezért a nyomásgyakorlás a továbbiakban is fenn kell tartani az irányukba.

Egyebek mellett a Békemenet is erről szól vasárnap, melynek fő üzenete: elég volt az ukrán zsarolásból és fenyegetésből!

A “Szuperkórházak” építése Magyar Péterék nagy átverése

️ A Tisza Párt pécsi országgyűlési képviselő-jelöltje leleplezi a tiszások valódi terveit.

Dr. Ruzsa Diána, aki a Tisza színeiben Pécsen, Baranya…

️ Zelenszkij túl sok konfliktust vállal egyszerre.
👉 Az ukrán elnök abban bízik, hogy azzal, hogy exponálja magát az iráni háborúban, újra magára vonhatja a figyelmet.
Ez azonban hazárdjáték, ugyanis…

Határon innen és túl is tudjuk, hogy a hazának szüksége van ránk💪🇭

Az emberek között élünk, azért dolgozunk minden nap, hogy könnyebb legyen nekik

️ Újabb felkavaró fotó, ami gyanút ad a Tisza Párt képviselőjelöltjének, sajtófőnökének, Tárkányi Zsoltnak szélsőjobboldali nézeteire.

️ A politikus-sajtófőnök privát közösségi oldalán megtalálható…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média