️
️
️
️ Orbán Viktor ma 11 órakor tartja az évértékelő beszédét, mely műfajt ő honosított meg Magyarországon, majd a mindenkori ellenzék lemásolta. Elemzés:
Orbán Viktor 1999. február 4-én értékelte először az amerikai elnökök helyzetértékelő beszédjeihez hasonlóan a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére az ország állapotát és a kormánya előtt álló jövőbeli kihívásokat a Pesti Vígadóban.
A Magyarországon addig teljesen szokatlan műfajt akkoriban sokan idegenkedve fogadták, hiszen ő volt az első olyan magyar miniszterelnök, aki nem az Országgyűlésben, hanem egy külső helyszínen, a saját politikai közösségének társaságában értékelte az ország elmúlt egy évét.
Ezek az országértékelőnek is nevezett beszédek kiemelt szerepet játszanak abban, hogy Orbán Viktor olyan politikussá vált a magyar közéletben, akinek sikerül a napi aktuálpolitikai viták szintje fölött álló, nagyobb távlatokon átívelő gondolatokat megfogalmaznia.
Az akkori balliberális politikusok élesen kritizálták a miniszterelnököt az új politikai műfaj megteremtése miatt, mára ugyanakkor a baloldalon ezt is lemásolták, így Magyar Péter is utánozza Orbán Viktort.
Jellemző ugyanakkor az ellenzéki politikusokra, hogy ők nem törekednek Orbán Viktorhoz hasonlóan nagyívű, az aktuálpolitikai csatározásokon felülemelkedő beszédet tartani, sokkal inkább a napi belpolitikai helyzetre reflektálnak, az azokban elhangzó kijelentések pedig nem nevezhetőek hosszútávúnak.
A korábbi évértékelő beszédeiben olyan fontos jelentőségű kormányzati lépéseket jelentett be, amelyek meghatározzák az életünket: így például a 13. havi nyugdíjat és a 25 év alatti fiatalok adómentességét, a családvédelmi intézkedéseket és az adócsökkentési programokat.
Én a helyszínről követem majd a beszédet, onnan jelentkezem, a Patrióta Youtube-csatorna pedig élőben adja!
️
️
️
️Mi történt 2025-ben és mi vár ránk 2026-ban?
Engedjük-e, hogy a nagyhatalmak egy újabb világégésbe lökjenek minket egy globalista kormánnyal vagy maradunk a béke és a családok támogatásának oldalán…
️Prioritási sorrend.
☝️Az amerikaiak lemondták a müncheni biztonságtechnikai konferencián a német, lengyel és francia vezetéssel de “ütköző programokra” hivatkozva lemondta 
️Ezek szerint az amerikaiak…
Én már Gödöllőn, innen Dávid barátommal vonattal és busszal Budára. Úgysem lehet majd parkolni.
Orbán Viktoré az egyedüli és hiteles évértékelő, mivel a magyar miniszterelnök az, aki a legjobban…
️ Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta Zelenszkijt és Ursuláéka, nem tárgyalt velük Ukrajnáról, inkább Orbán Viktorral találkozik.
👉 Rubio Orbán Viktorral fog tárgyalni aktuális, fontos…
Felháborító, ahogy Ukrajna nyíltan beavatkozik a magyar választásokba!
Zelenszkijék szándékosan nem indítják újra az olajszállítást a Barátság kőolajvezetéken, ezzel nyomást gyakorolva ránk a…
Újraindul a Katonadolog a SPIRIT FM-en!
️
️ Hol tart ma a magyar légierő? Milyen új eszközökkel erősödött 2025-ben?
A műsorban Dr. Bali Tamás dandártábornok, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi…
Egy olyan nővel, aki hónapok óta zsarolja.
A Tisza rendszerváltást hirdet új arcokkal.
Az új arcok:
Péter főnöke világosan fogalmaz!