️Andrej Babiš minisztereit várhatóan a jövő hét elején nevezi ki a cseh köztársasági elnök. A jelöltek ismertek, a kormányprogram is már elkészült, és a képviselőház elnöke szerint várhatóan január 13-án szavaz róla a parlamenti alsóház. Mindez annak függvénye, hogy Andrej Babiš mikor terjeszti be hivatalosan az államfőnek kormánya tagjainak névsorát. Andrej Babiš négy év után tér vissza a cseh kormányfői posztra, és ez a harmadik kormányfői megbízatása.

Új korszak Csehországban

Ma hivatalosan is Andrej Babiš vette át a kormányfői posztot Csehországban. 

Az októberben tartott parlamenti választás egyértelmű győzelmet hozott számára és pártjának, az…

️KÖZEL FÉL ÉVSZÁZAD UTÁN VONUL NYUGDÍJBA SZIGETVÁRI BAJTÁRSUNK

🙏A napokban a Szigetvári Mentőállomáson búcsúztatták utolsó szolgálatát teljesítő Haris Árpád mentőápoló bajtársunkat, aki 46 év…

Biztosan kell majd katonákat is küldeni Ukrajnába – így nyilatkozott a minap a kormánykoalíciós német Szociáldemokrata Párt frakcióvezető-helyettese, Siemtje Möller.

Messziről indult Németország:…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média