️Már több százezres megtekintésnél jár a videóm, amelyen az látható, hogy Szijjártó Péter alaposan helyreteszi az ATV műsorvezetőjét, Szöllősi Györgyit.

A műsor egyik mélypontja az volt, amikor a miniszter szavába rendkívül zavaró módon folyamatosan közbevágó műsorvezető láthatóan nem értette, mi a különbség az „odahívni” és a „meghívni” szavak között. Először a kérdésében azt állította, hogy Putyin „odahívta” Moszkvába Orbán Viktort. Majd amikor Szijjártó Péter reagált, hogy ilyen nem történt, a műsorvezető felolvasta az orosz elnök nyilatkozatát, amelyben a „meghívni” szó szerepelt.

Két dolog lehetséges: az ATV műsorvezetője vagy nem érti a magyar nyelvet, vagy tudatosan csúsztat és játssza az értetlent — bármelyik is a helyes válasz, egyik sem vet rá túlságosan jó fényt.

A „meghívás” szó ugyanis tiszteletadó és önkéntes részvételt jelez; egy pozitív, kezdeményező gesztus, amelynél a vendég szabadon dönt, elfogadja-e. Például: „Az országunk meghívja Önt a csúcstalálkozóra.” Ezzel szemben az „odahívás” szükségszerű jelenlétet sugall, nem vendégjogot; direktebb és kényszerítőbb szituációra utal, amelyben alá-fölérendeltség van. Olyasmi az üzenete, mint az „odarendelni” szónak. Például: „A külügyminiszter odahívta az országa nagykövetét konzultációra.”

Nos, Szöllősi Györgyi vagy nem érti a szavak közötti különbséget, vagy tudatosan csúsztatott az interjú során, és direkt azt akarta sugallni Orbán Viktorról, hogy őt csak úgy oda lehet rendelni bárhová.

Szijjártó Péter nagyon helyesen, alaposan helyretette az ATV műsorvezetőjét, és világossá tette: Orbán Viktor nem olyan politikus, mint az ATV-ben gyakran feltűnő baloldali politikusok, akiket oda lehet rendelni bárhová, hanem egy szuverén államférfi, aki a magyar nemzeti érdekek mentén dönt arról, hogy elfogad-e egy meghívást vagy sem, és kölcsönös tisztelet mellett tárgyal hazánk érdekében.

U.i.: Kíváncsi leszek, hogy Magyarország legtöbb követővel rendelkező politológusaként a valóságot bemutató bejegyzésem után meghívnak-e még az ATV Egyenes Beszéd című műsorába, ahol utoljára még júliusban jártam. Ha nem fáj a szerkesztőknek az igazság, akkor semmi akadálya, én szívesen állok rendelkezésre, ugyanis fontosnak tartom a valóság bemutatását, valamint felhívni a figyelmet az ilyen jellegű hibákra vagy csúsztatásokra. Remélem számukra is ez a fontos, nem pedig az ellenkezője.

️ Ez a gátlástalanság csúcsa.
👉 Miközben szankciókat sürgetett, az ukrán vezetés orosz cégekbe lapátolta ki az európaiak pénzét.
Jókora balek az EU, ha erre a botrányra még több szankcióval és még…

Miért nézi el Brüsszel Ukrajnának a Barátság elleni támadásokat?

👊👊👊Bombaerős a forint!

👉👉👉Hosszú évek óta nem látott magasságokban jár a magyar fizetőeszköz, a további erősödés egyáltalán nincsen kizárva!

Részletek kommentben!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média