️
️
️
️Egy energikus, lendületes és higgadt Orbán Viktort láttunk a nyíregyházi DPK-gyűlésen, ahol a kormányfő komplex külpolitikai és belpolitikai helyzetértékelést adott. Gyorselemzés!
Összességében egy energikus, határozott és jókedvű miniszterelnököt láthattunk, aki sikeresen tudja megszólítani a bizonytalan szavazókat, amit a kutatások is visszaigazolnak: a mai friss felmérés szerint az utóbbi hetekben 400 ezerrel nőtt a Fidesz szavazótábora. Vele szemben Magyar Péter agresszív és gyűlölködő stílusa taszítja a középen állókat.
A nyíregyházi rendezvény professzionális volt, a Fidesz megújulási képességét üzente. Orbán Viktor Moszkvából érkezett a rendezvényre, így kifejezetten nagy aktualitása volt a megszólalásának, hiszen itt mondott el olyan információkat és részleteket a tárgyalásáról Putyinnal, amelyek eddig nem voltak ismertek a nyilvánosság előtt.
Orbán Viktor elmondta, hogy a rezsicsökkentés megvédésén túl arról is tárgyaltak az orosz elnökkel, hogy Magyarország bolgár, román és szerb olajfinomítókat és töltőállomásokat is megszerezzen, ami elképesztő mértékben erősítené hazánk pozícióját a közép-európai térségben. Szintén fontos, hogy ismét megerősítést kapott: Budapesten lesz a békecsúcs, ami történelmi esemény lesz.
Orbán Viktor világossá tette, hogy a magyar nemzeti érdeket fogja képviselni, hiába próbálják meg Brüsszelből rávenni arra, hogy álljon be a sorba. Az események a magyar kormányfőt igazolják: a migrációhoz hasonlóan a háború ügyében is az ő álláspontjának helyessége igazolódik be.
Fontos üzenet volt az is, hogy míg Nyugat-Európa bezárkózik, addig Magyarország nyitott marad, és már készül a háború és a szankciók utáni gazdasági lehetőségekre.
A miniszterelnök reagált a Tisza kiszivárgott megszorítócsomagjára is: emlékeztetett, hogy a 2006-os kampányban is figyelmeztetett, ha a baloldal nyer, akkor jönnek a megszorítások és adóemelések. Akkor is tagadta a baloldal, ahogyan most is, majd az események ebben is Orbán Viktor igazolták.
Magyar Péterről elmondta: ő egy brüsszeli álláspontot képviselő, nem szuverén politikus, ami komoly veszélyeket rejt magában – adóemeléseket, a migránsok beengedését és a békepárti álláspont feladását jelentené egy esetleges hatalomra kerülése.
Jövő héten Kecskeméten lesz az országjárás következő állomása!
️
️
️
️Ezért ment Orbán Viktor Moszkvába:
️Nem volt ez mindig így!
Ha nem vagy az asztalon, az étlapon vagy!
Touche!!
Egy mondattal elrendezte a Tiszát... :)
NÉGYSZÁZEZERREL TÖBB FIDESZ-SZAVAZÓ
Ha most vasárnap tartanának választást Magyarországon, a Fidesz 47, a Tisza 40 % eredményt érne el (Nézőpont Intézet)
️A Tisza háborúpárti, így nincs helye békepárti politikusnak a jelöltek között! #eszakpest #rakospalota #ujpalota #kaposztasmegyer
Sikerült
️Megvalósult Magyar Péter álma, valóban 106 Magyar Pétert indít képviselőjelöltként a Tisza Párt.
Még nyár közepén árulta el csillogó szemekkel a világ legszerényebb pártelnöke, hogy az lenne…
150 nap, 150 ok, amiért a Fideszre szavazok. Csatlakozz
️ 15. rész #150nap150ok #mindennapraegyindok
️Itt a bizonyíték: a Tisza “kormányprogramjaként” írták meg a baloldali szakértők a több ezer milliárdos megszorítócsomagot. Lengyel László már tavasszal kikotyogta, hogy készül a szakmai anyag.