A november 7-i rendkívül sikeres washingtoni látogatása után ezúttal Vlagyimir Putyin fogadta Orbán Viktort Moszkvában. Részletek és gyorselemzés!

Putyin világossá tette a találkozón, hogy zajlanak az egyeztetések Amerikával a béketerv kidolgozásáról és elmondta, hogy nagyon hálás lenne azért és köszönetet is mondana, ha Donald Trump és az ő találkozója Budapesten lenne, hazánkban valósulna meg a békecsúcs és a békeszerződés aláírása.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: „a mi nézeteink nemzetközi ügyekben elképzelhető, hogy nem esnek mindenben egybe, de olyan atmoszférát teremtettünk közösen, amelyben minden kérdést meg lehet vitatni. Ez módot ad nekünk arra, hogy ne csak beszélgessünk, de megoldást is kereshessünk a kérdésekre.” Putyin erre reagálva nagyra értékelte Orbán Ukrajnával kapcsolatos kiegyensúlyozott véleményét.

Orbán Viktor Putyinnak válaszolva azt mondta, hogy „történelmi víziókban sokat tettünk a két nép együttműködéséért, és remélem még sokat is fogunk tenni”. A miniszterelnök arról beszélt, hogy Magyarország és Oroszország kapcsolatai folyamatosak, és semmilyen nyomásra nem adtak fel ebből. Orbán azt mondta, hogy az ország energiaellátását továbbra is erősen meghatározza Oroszország, nagyra becsüli a megbízható energiaszállítást. Ezt a kérdést szeretné ma megtárgyalni Putyinnal.

Orbán Viktor beszélt a háborúról is: Ukrajna Magyarország szomszédja, a háború jelentős hatással van az ország gazdaságára, „jelentős gazdasági veszteségeket szenvedünk el”. El fogom önnek mondani, amit korábban is: Magyarország érdekelt a békében és „nagyon reméljük, hogy az asztalon lévő javaslatok elvezetnek a tűszünethez és a békéhez”. A miniszterelnök szerint Magyarország kész hozzájárulni a béketárgyalások sikerességéhez.

Putyin a gazdasági kapcsolatokat fejlesztendőnek tartotta: „Sajnálattal konstatáltam, hogy csökkent az áruforgalom 23 százalékkal, elsősorban a nemzetközi körülmények miatt. Ebben az évben azonban mért 7 százalékos növekedést láttunk az áruforgalomban. Vannak kérdések és problémák, amelyeket meg kell vitatnunk az energetika területén” – mondta Putyin.

Mint ismert, az Oroszországból érkező energiahordozók nélkül a magyar családok energiaszámlái az eddigiek háromszorosára növekednének. Ezért a kormány azon dolgozik, hogy a Magyarország és Oroszország közötti energetikai együttműködés fennakadások nélkül mehessen tovább.

A hosszú távú garancia Magyarországon a rezsicsökkentésre a Paksi Atomerőműnek az új blokkjainak a megépítése. Itt most először áll elő egy olyan helyzet az elmúlt évek összevetésében, hogy sem európai, sem amerikai szankciók nem hátráltatják az építkezést, és minden magyarországi engedély is rendelkezésre áll.

A magyar-orosz energia együttműködése tehát alapvető nemzeti érdek, ennek az együttműködésnek a feladása pedig alapvetően ellentétes lenne magyar nemzeti érdekkel.

Ezekben a kérdésekben érkezett Moszkvába Orbán Viktor. Természetesen a béke és a budapesti békecsúcs is szóba került.

Exkluzív! Nagy vezetőknek járó konvojjal kísérték Orbán Viktort, és méltóképpen fogadták!

Adventi koszorú – kisokos

Az adventi fények meghitté teszik a szobát – ám elég egy pillanatnyi figyelmetlenség, ami tragédiához vezethet.

Vasárnap gyújtjuk meg az adventi koszorún az első gyertyát,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média