Sajtóhírek szerint Orbán Viktor pénteken Moszkvába utazik, és tárgyal Vlagyimir Putyinnal. Gyorselemzés:

Kifejezetten izgalmas időszakban történhet a találkozó, ugyanis az amerikaiak intenzív tárgyalásokat folytatnak az ukránokkal és az oroszokkal a háború lezárása érdekében.

Az amerikai béketervben egyébként kifejezetten sok olyan pont jelenik meg, amit korábban Orbán Viktor is szorgalmazott, ami nem meglepő annak fényében, hogy Donald Trump rendszeresen kikéri a magyar kormányfő álláspontját különböző geopolitikai kérdésekben és hallgat is rá.

Magyarország az egyetlen uniós ország, amely a háború kitörése óta minden nagyhatalommal, így Oroszországgal is fenntartotta a jó kapcsolatát, és nem követte a brüsszeli bezárkózó politikát, amit Magyar Péter kívánatosnak tartana.

Ennek köszönhetően várhatóan Budapesten lesz a békecsúcs Trump és Putyin között, míg a brüsszeli vezetőket nem hívják meg rá. A mostani moszkvai látogatás egyik fő témája a háború lezárása, hiszen Orbán Viktor lehet a házigazdája a békecsúcsnak.

Ursula von der Leyen mindeközben olyannyira elszigetelődött, hogy a külügyi főképviselőjét, Kaja Kallaszt még Washingtonban sem fogadták; az amerikai külügyminiszter egyszerűen visszautasította, hogy találkozzon vele. Az oroszokkal pedig egyáltalán nem állnak szóba.

A tiszásoknak Magyar Péter még a kérdést is kiadta, amit fel kell tenniük, amikor leszerelem őket, akkor pedig inkább leteszik a telefont.

Teljes mértékben alátámasztja Orbán Viktor érvelését a volt brit uniós biztos

️ Az EU versenyképtelensége, a pénzügyi folyamatok ellenőrizhetetlensége, a nemzeti identitás jelentősége kapcsán egy…

Miért NE higgyünk Magyar Péternek és a tiszásoknak az adóterveikkel kapcsolatban!!!

️ A Strik-jelentés újabb brüsszeli támadás Magyarország ellen: politikai vádirat, amely a „jogállamiság” álcája mögött a nemzeti szuverenitás megtörését szolgálja.

Miközben Brüsszel visszatartja a…

A szuverenitás nem adottság, hanem kiállás kérdése. A magyarok a Kárpát-medencébe érkezve az ezeréves birodalmakkal is szemmagasságból tárgyaltak – nem akartak segédnéppé válni, hanem bizonyították,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média