️Reggel a Mokkában kezdtem, és adás előtt olvastam több kételkedő kommentet a Tisza megszorítócsomagja kapcsán. Ezt csak a Fidesz találta ki, miért akarna adót emelni és megszorítani Magyar Péter,…
Miután Zelenszkij korrupciós botrányba került, Donald Trump láthatóan kihasználta, hogy meggyengült az ukrán elnök és jó érzékkel újabb lendületet adott a békefolyamatnak, rögtön nyilvánosságra hozták a béketervüket, amit a jelek szerint nagyrészt sikerült is elfogadtatniuk az ukránokkal, közben az oroszokkal is egyeztetnek. Helyzetjelentés:
Az ukrán vezetés közölte, hogy „közös nevezőre” jutottak az Egyesült Államokkal egy, az orosz–ukrán háború lezárását célzó béketerv fő irányairól. A javaslat egy 28 pontos dokumentumon alapul, amelyet Washington múlt héten adott át Kijevnek, majd amerikai és ukrán tisztviselők a hétvégén Genfben folytattak egyeztetéseket róla.
Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán azt írta: az eredeti tervet finomhangolták, mindkét fél további észrevételei alapján. Trump bejelentette, hogy különmegbízottját, Steve Witkoffot jövő héten Moszkvába küldi Vlagyimir Putyin orosz elnökkel való tárgyalásra, miközben Dan Driscoll amerikai hadseregminiszter már ezen a héten ukrán vezetőkkel találkozik, miután hétfőn az oroszokkal tárgyalt.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden közölte, kész személyesen egyeztetni Trumppal a még nyitott, érzékeny pontokról, és kormánya a hónap vége előtt szeretné tető alá hozni a találkozót.
Trump időközben azt írta, várja, hogy hamarosan találkozzon Zelenszkijjel és Putyinnal is, de csak akkor, ha a háború befejezéséről szóló megállapodás végleges, vagy a végső fázisában van. Az elnök újságíróknak arról beszélt, hogy a készülő egyezség kölcsönös területi engedményeket tartalmazna, és célja a határ viszonyainak rendezése. Konkrét határidőt ugyanakkor egyik félnek sem szabott: mint mondta, a határidő számomra az, amikor vége lesz.
A Kreml korábban azt közölte, hogy az új tervezet kapcsán még nem keresték meg, és arra figyelmeztetett: nem biztos, hogy elfogadja a múlt heti verzióhoz fűzött módosításokat. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint Moszkva alapvetően támogatta az eredeti amerikai tervet, de „alapjaiban más” lenne a helyzet, ha a dokumentum érdemi változásokon esne át. Kedd délelőttig Moszkva nem kapta meg a módosított változatot – közölte Lavrov, majd kritizálta Európát, hogy aláássa az amerikai béketörekvéseket.
Mindeközben sajtóhírek szerint Orbán Viktor a november 7-i sikeres washingtoni látogatása után pénteken Moszkvába utazik és tárgyal Putyinnal, mely találkozó szintén a békemisszió részének tekinthető.
️Reggel a Mokkában kezdtem, és adás előtt olvastam több kételkedő kommentet a Tisza megszorítócsomagja kapcsán. Ezt csak a Fidesz találta ki, miért akarna adót emelni és megszorítani Magyar Péter,…
Brutális amire készül a Tisza! Ez minden magyarnak hatalmas teher lenne!
Merz: Bármely, Európát érintő béketervhez az európaiak beleegyezése szükséges! Tényleg? Oda a zsíros bödön?
Lassan mindenki oroszbérenc, aki a békén dolgozik.
👉 A Reuters – névtelen forrásokra és sajtóértesülésekre hivatkozva – napok óta építi a Trump=Putyin narratívát, ami nevetséges.
Ezekkel a cikkekkel…
️
Magyar Péter rászólt a tiszásokra, hogy sokkal keményebben kell üzengetniük nekem, mint eddig.
Ennek meg is lett az eredménye.
Reggelre elég sok tiszás üzenetet kaptam.
Néhányat meg is osztok.
Sajnálom,…
A ‘22-es kampányban volt “szerencsém” elég sokat találkozni Márki-Zay kapitánnyal.
Már akkor is sejtettem, amit most már biztosan tudok.
És szerintem Ti is.
Azt hiszem meg is fogjátok írni kommentben!
Ébresztő hóhatáron innen és túl
️ Ez már nem esztétikai kérdés
️
A péter magyar mögött a hatalomba visszalopakodó 2002-10 közötti gazdasági, kulturális és politikai elit és generációs nyúlványaik egy…
Azonnal.
Ez lesz…