️A jelöltállítás kapcsán Magyar Péter belefutott a Fidesz csapdájába és jelentős kockázatot vállalt. Részletek és elemzés!

Az elmúlt hónapokban több vitaműsorban és háttérbeszélgetésen is részt vettem, amelyek során a tiszás véleményformálók és háttéremberek rendre azt mondták, felesleges a Tiszának jelölteket állítania még idén, bőven ráérnek vele az utolsó pillanatban.

Ezt rendre azzal indokolták, hogy így kevésbé lesznek támadhatóak a jelöltek, kevesebb információ tud róluk kiderülni, nehezebb helyzetben lesz így a Fidesz a kampányban.

Éppen ezért a Fidesz olyan kommunikációt folytatott, ami hatással volt Magyar Péter nárcisztikus énjére — például piszkálták azzal, hogy nincsenek jelöltjei —, így míg az elején Magyar Péter is hallgatott a tiszás tanácsadókra, és szeptember végén még el akarta halasztani a jelöltállítást januárra, végül már most a jelöltállítás mellett döntött.

Így kapkodva szedtek össze több mint 300 embert, akiknek legtöbb esetben nincs semmilyen helyismeretük, most fognak odaköltözni a választókerületükbe, nincs feltérképezve a múltjuk alaposan, illetve ezer szállal kötődnek a régi baloldalhoz, ami ugyancsak támadási felület.

Ennek köszönhetően a Fidesz helyben alaposan fel tud készülni a kampányra, olyan kutatásokat tud készíteni, ahol már nem csak az „ismeretlen” tiszás jelöltre kérdeznek rá, hanem a konkrét személyre, emellett van ideje minden tiszás jelöltről összegyűjteni a gyengeségeiket, alaposan át tudják gondolni minden körzetben a kampányt.

Így míg most sok tiszás sajtótermék azt írja, hogy meglepték a Fideszt a Tisza jelöltjei, valójában megnyugtatta a Fideszt a tiszás jelöltállítás. A Fidesz a 2022-es kampányban 2022. január 26-án tette közzé a jelöltjeinek listáját, míg most 2026. január 10-én fogja, tehát nem változtatott a győztes stratégiáján.

A kormánypárt esetében ez egyébként is formalitás sok esetben, hiszen már megválasztott egyéni képviselői vannak, akik folytatják az eddigi munkájukat, így őket nem kell bemutatni a választóknak, helyben ismertek és népszerűek. Orbán Viktor is közölte a sajtóval: már megvannak a Fidesz jelöltjei, akiket a Fidesz hivatalosan egy látványos és erős kampányeseményen, a január 10-i kongresszuson mutat majd be.

Mindenki mosolyog, de én épp rettenetesen rettegek, hogy vissza kell menjek a balettba ugrálni.
Amúgy mindjárt Lázárinfó Extra, a Patrióta YouTube-csatornán!
Nézzetek

Orbán Viktor helyretette a DK-sokat a Parlamentben!
Megkapta.
Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média