️Friss: az amerikai-orosz tárgyalások után ezúttal az ukránokkal tárgyalt az amerikai külügyminiszter, hogy az ő észrevételeik is maradéktalanul benne legyenek a békejavaslatban. Részletek:

Az Egyesült Államok genfi nagykövetségén találkozott az amerikai és ukrán delegáció, hogy az amerikai-orosz 28 pontos békejavaslatról, valamint az erre válaszul kidolgozott európai–ukrán ellenjavaslatról tárgyaljanak.

A tárgyalásokat követően tartott rövid sajtótájékoztatót a két delegáció vezetője, Marco Rubio amerikai külügyminiszter és Andrij Jermak, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kabinetfőnöke.

Rubio szerint a vasárnapi találkozók voltak a békefolyamatok során a legproduktívabbak és legjelentősebbek, és a mostani tárgyalásokat követően változtatnak a javaslat tartalmán.

Elmondta, nagyon jók az eredmények, hiszen a javaslat immáron az összes érintett fél visszajelzéseire épül, a mostani találkozón pedig pontról pontra át tudták venni a békejavaslat néhány tartalmát.

„Azt hiszem, jó előrelépést tettünk. A csapataink most a szobáikba vonultak, hogy a beérkezett javaslatokon dolgozzanak, így dolgozunk rajtuk, és végrehajtunk néhány változtatást annak a reményében, hogy tovább csökkentsük a különbségeket, és közelebb kerülünk valamihez, amivel mind Ukrajna, mind nyilvánvalóan az Egyesült Államok is nagyon elégedett” – mondta az amerikai külügyminiszter, aki hozzátette azt is, bármiben is állapodnak meg, azt Donald Trump amerikai elnöknek is támogatnia kell.

Az ukrán delegáció vezetője, Andrij Jermak szintén nagyon produktívnak nevezte a találkozót, valamint köszönetet mondott az általa csak „nagy barátainknak” nevezett Egyesült Államoknak.

Azt ugyanakkor egyik fél sem árulta el, melyek voltak azok a pontok, amikben egyetértettek, és melyek azok, amelyeken változtatni kell, valamint amin változtatni is fognak.

Kérdezd fel Lázár Jánost! Írd meg holnap kommentben a kérdéseid a Patrióta YouTube-csatornán – Lázár pedig megválaszolja őket!
Patrióta YouTube-csatorna
18:00

Vereség ide, vereség oda! Támogatni kell a csapatot! Egy igazi szurkoló nem csak akkor szurkol egy csapatnak ha jól megy! Együtt sírunk együtt nevetünk. Hajrá Ferencváros

Kedves tiszások! Nektek fizikai fájdalmat okoz, ha tájékozódnotok kell?

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média