️Már a magyar kormánnyal kifejezetten ellenséges brüsszeli Politico összesítése is már Fidesz-előnyt mutat, aminél talán fontosabb a kirajzolódó tendencia: míg az elmúlt hetekben a legtöbb közvélemény-kutatás érezhető Fidesz-erősítést mutatott, addig a Tisza már hónapok óta nem tud erősödni, elérte a plafont, majd az utóbbi hetekben csökkenésnek indult a támogatottsága.

Mindez annak tudható be, hogy láthatóan sikeresen szólítja meg Orbán Viktor a bizonytalan szavazókat; emellett a sikeres Trump-Orbán találkozó is erősítette a kormányoldal pozícióit.

Természetesen a patrióta oldal nem dőlhet hátra, az áprilisig hátralevő időben profi és kitartó kampányra lesz szükség, hiszen a mozgósítás sikerességén múlik a választás. Ebből a szempontból is kiemelt jelentősége van például a DPK országjárásának, melynek következő állomása jövő szombaton Nyíregyháza lesz.

A telefonhívások után Magyar Péter kivezényelte a sajtóosztályát (telex, 444), hogy bemutassák: ezek a jelölt-jelöltek valójában fantasztikus tehetségek.
Kiment “riportot” készíteni a telex, a 444 az…

Megkérdeztem az egyik budapesti tiszás jelölt-jelöltet, hogy mit terveznek Magyarországgal, erre inkább elmenekült.

Árad a szeretetország!
Fenyegetőznek Magyar Péter hívei.
Orbán: A feleségem okos
Felkészül Nyíregyháza!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média