Miközben Zelenszkij kormánya éppen egy hatalmas korrupciós botrány kellős közepén van, az oroszok pedig elfoglaltak egy stratégiai jelentőségű ukrán várost, az amerikaiak és az oroszok a háttérben…
️Tegnap este felhívtam Nagy Attila Tibort, miután láttam, hogy tiszás kommentelők már azzal fenyegették meg, hogy kalapáccsal fogják beverni a fejét, amiatt, mert volt egy Magyar Péter számára kedvezőtlen elemző meglátása, miközben korábban többször is elismerően szólt a Tisza vezetőjéről.
Sok mindenben nem értek egyet Attilával, hiszen ő egy baloldali elemző, azonban most úgy éreztem, ki kell fejeznem a szolidaritásomat, hiszen ilyen fenyegetőzés senkivel szemben sem engedhető meg. Még akkor sem, ha sokszor nem értünk vele egyet.
Szerencsére Attila könnyen viseli a támadásokat. Ennek ellenére felszólítom Magyar Pétert, hogy fékezze meg a felhergelt híveit. Azért, mert valakinek más a véleménye, attól még nem kell vállalhatatlan stílusban támadni, életveszélyesen megfenyegetni. Elég volt ebből az uszításból, amit a színpadon állva nap mint nap művel!
Miközben Zelenszkij kormánya éppen egy hatalmas korrupciós botrány kellős közepén van, az oroszok pedig elfoglaltak egy stratégiai jelentőségű ukrán várost, az amerikaiak és az oroszok a háttérben…
️
️
️
Berlin baloldali polgármesterjelöltje minden migránsnak szavazati jogot adna! Erre ment ki a játék, hogy megtartsák a hatalmat!
Üzenet minden kormánypártinak! 

135 milliárd euró! 

️ Ursula. Nem veszünk fel több hitelt az ukrán rabló haverjaidnak.
👉 Az Európai Unió eladósodottsága már így is 300% felett van a saját éves költségvetéséhez képest.
👉 Nem tesszük tönkre még jobban…