Teljesen el van tévedve a kisember..
️Mindezt eredetileg élőben közvetítették a 444 adásában, ám később technikai problémára hivatkozva előbb privátra állították, majd végül törölték a videót. Kommentben el is ismerték: „mai élő adásunkban technikai hiba miatt megjelent belső levelezésünk. A hibáért elnézést kérünk. Emiatt élő adásunkat töröltük, korábbi hozzászólásaitok pedig ezért nem látszódnak.”
Csakhogy az interneten nem ilyen egyszerű eltüntetni a nyomokat, megmaradt a belső levelezés.
Hogy mit üzen mindez?
Amit már többször is mondtam: valójában a balliberális propagandasajtóban sem kedvelik Magyar Pétert, azonban őket azért fizetik, hogy tolják a Tisza kampányát. Ugyanezt tették Márki-Zaynál is, akit miután kikapott, azonnal ejtettek. Ezt fogják tenni Magyar Péterrel is, majd várják a következő külföldről támogatott messiást. Emlékezetes, korábban Magyar Péter is hasonlóan nyilatkozott róluk. Ez az egész csupán egy érdekházasság a részükről!
/posztok.hu

Így beszél egy elfogadó, szeretetet hirdető liberális?
Magyar "The Man" Péter tegnap is elfelejtette bevenni a nyugtatóját, és többször támadta a kérdezni merészelő műsorvezetőt az ATV Egyenes Beszédben!

️
️