️Sratégiai nyugalom! Mind az amerikai, mind az orosz elnök megerősítette, hogy ha találkoznak, akkor Budapesten fognak találkozni. A forrásaim szerint a háttérben zajlik a békecsúcs előkészítése, a nyilvánosságban információs hadviselés zajlik, az elkövetkezendő napokban friss hivatalos bejelentés is várható. Gyorselemzés!

Egy elnöki szintű tárgyalás előkészítése mindig hosszadalmas, a háttérben folyamatosan zajlanak az egyeztetések és a tárgyalások, Donald Trump és Vlagyimir Putyin pedig már csak akkor találkozik, ha minden részletet előzetesen kidolgoznak a felek és már van mit aláírni, van miben elnöki szinten megállapodni.

Donald Trump és Vlagyimir Putyin is megerősítette, hogy Budapesten akarnak legközelebb találkozni, a forrásaim szerint rendben zajlanak is az előkészületek.

Azt is megerősítették a forrásaim, hogy ezzel kapcsolatban az elkövetkezendő napokban friss hivatalos bejelentések is lesznek!

Szokás szerint minden ilyen tárgyalást megelőz egy úgynevezett információs hadviselés, melynek része a nyilvánosság előtti üzengetés, a „kiszivárogtatott információk”. Ezt láttuk a mai nap során is és ez lesz egészen addig, amíg létre nem jön a tárgyalás Budapesten. Ennek célja, hogy a felek rávegyék egymást a saját feltételeik elfogadására.

️Összegezve tehát: igenis lesz Budapesten békecsúcs Donald Trump és Vlagyimir Putyin között, a szokásos információs hadviselés zajlik, az időpont kapcsán zajlik a háttértárgyalás, a napokban friss hivatalos bejelentés is lesz az ügyben!

Ezek nem változnak: a kommunista ivadékok ugyanúgy támadják brüsszeli parancsra a nyugdíjasokat, ahogyan korábban is tették, csak ezúttal Tiszás köntösbe bújva. Lassan mondjuk, hogy ők is megértsék:…

Nincs is jobb hely, mint Budapest, ha az európai béketeremtésről beszélünk és arról, hogy hogyan lehet megelőzni és legyőzni kontinensünk újabb megosztottságát.

BÉKEMENET és ÉLŐ műsor a Patriótán!
Október 23. Csütörtök.

„A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása.”

A magyar katonai hagyományok ápolása nemcsak tiszteletadás történelmi múltunk hőseinek, hanem felelősséget is jelent abban, hogy megőrizzük a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média