️Péter! Beszédes a reakciód!
Most olvasom, hogy már Török Gábort is be kellett vetniük, akkora a pánik a Tiszában attól, hogy a sajtó megírta: az ukránok fejlesztették a Tisza mobilalkalmazását.
Mindez azért érdekes, mert Török Gábor korábban legalább igyekezett adni a látszatra, már szinte nevetséges módon próbált ide-oda is szólogatni, azonban a mostani esetben tőle szokatlan módon szinte azonnal nekiesett a kormányoldalnak a hír nyilvánosságra kerülése után.
Török Gábor Tisza melletti kiállását pedig a teljes balliberális sajtó - mintha parancsba adták volna nekik - szinte azonnal címlapon hozta, szóról-szóra átvették a Facebook-bejegyzését.
Ezzel ki is derült, hogy Török Gábor valójában nem más, mint egy tiszás influenszer, akit akkor vetnek be igazán Magyar Péterék, amikor már tényleg nagy a baj, és egyre több mindennel lebuknak. Mindennek természetesen voltak már előjelei, de a mostanihoz hasonló nyílt kiállás a Tisza mellett, mint a mostani, még nem jelent meg eddig Török Gábortól...
/posztok.hu



A CPAC Hungary indította el azt a patrióta fordulatot, amelyre Európa már régóta szomjazott. A lengyel elnökválasztás volt az első szellő, amelyhez most a cseh választások csatlakoztak – és jövőre mi…
A Tisza Világ appból közel 20 000 felhasználó személyes adata…
️ Bocsánatot nem kért. Sőt lassan még kiderül, hogy a pisilési inger mindenre felhatalmaz egyes ellenzékieket.
