️ Nagyon bűzlik. Vége szaga van ennek, Peti!
Semjén Zsoltot érthetően megviselte az ellene indított aljas álhírkampány, amellyel kapcsolatosan az ATV-nek közel fél órás interjút adott.
A miniszterelnök-helyettes a Szőlő utcai álhírbotrányról elmondta, hogy a vádak nem csak nem igazak, hanem lehetetlenek. Életében nem volt gyermekvédelmi intézményben, a Szőlő utcai intézmény közelében sem járt, ami egyébként egy fiatalkorúak börtöne. Az ügyben nem érintettek fiatalkorúak, ahogyan kormánytagok sem. Az ellene felhozott vádak fizikailag és jogilag is képtelenségek.
Semjén Zsolt elmondta, hogy nem készült arra, hogy fel kell szólalnia a Parlamentben, így más sem tudott róla, de olyan fajsúlyos kérdésben vádolták meg, hogy erkölcsi értelemből fel kellett állnia. Hangsúlyozta: minden politika, de a politika nem minden, ez egy erkölcsi kiállás volt. Erős vádat kapott, támadás érte az egész kormányt és államszervezetet, ezt nem lehet elengedni.
Úgy véli, a kormány megbuktatására irányuló akció volt ez, külföldi szálakkal, de vizsgálat végén a nemzetbiztonsági bizottság majd dönt erről. Hozzátette, bizonyos országoknak érdeke, hogy a magyar kormány bukjon, és Magyarország belekerüljön a háborúba.
Közölte azt is, a feljelentések készülnek, a jogi lépések is folyamatban vannak, lesz jogkövetkezmény!
A teljes adást érdemes megnézni, itt érhető el: https://bit.ly/3Wfxyg2
️ Nagyon bűzlik. Vége szaga van ennek, Peti!
Tarr, a címeres ukránpárti!
Nagyon helyes!
Magyarországnak szuverén joga eldönteni, hogy kitől, mennyi energiát vásárol.
️
Októberi lista
️
Péter, mi van azokkal a szeptemberben érkező jelöltekkel? 
annyira sajnálom!
FONTOS: szeretnél Messengeren keresztül is kapcsolatban maradni? elindult a személyes üzenőoldalam, ahol sokkal közvetlenebbül tudunk kommunikálni, egyúttal számos dolog kikerül ott,…