Hangolódunk az őszre 



Az utak néhol már csúszósak lehetnek, ezért vezessetek óvatosan 
A többit tudjátok, hiszen ősszel sincs másképp: tartsatok nagyobb követési távolságot, és a megengedett…
Már több millió megtekintésnél jár a videó, amelyen az látható, hogy Orbán Viktor a sátoraljaújhelyi táborban található szobája erkélyéről sepri le a poloskákat. Láthatóan az embereket érdekli, hogy milyen egy politikus magánemberként egy átlagos, hétköznapi helyzetben.
A világ minden táján így van ez, különösen olyan politikusoknál, akik hivatalban vannak, és egy egész országot irányítanak. Ráadásul azzal, hogy megmutatják ezt az énjüket is, csattanós választ adnak azokra a támadásokra, miszerint elszakadtak a hétköznapok világától. Bemutatják, hogy ők is – minden állítással ellentétben – igenis hús-vér emberek.
Így volt ez Donald Trump esetében is. Az amerikai kampányban Kamala Harris arról beszélt egy interjúban, hogy egyetemistaként dolgozott a McDonald'sban, ezért állítása szerint ő jobban érti, mire van szükségük az ott dolgozó embereknek, mint Trump. Nem is kellett több Trumpnak, beállt sültkrumplit sütni egy Pennsylvania állambeli McDonald'sba, sőt ki is szolgálta az odaérkezőket. Trump ráadásul itt is magát adta, hiszen egy átlag amerikaihoz hasonlóan ő is köztudottan rajong a gyorséttermekért.
Orbán Viktor is ezzel a több milliós megtekintésnél járó videóval azt mutatta, hiába ő a miniszterelnök, ha úgy van, fog egy seprűt, és kitakarít a teraszon. Ráadásul mindezt igen rutinosan tette, hamar el is tűntek a tábori erkélyről a poloskák – Trumphoz hasonlóan odaszúrva ezzel a politikai ellenfelének, akit – miután lehallgatta a feleségét, és a lehallgatókészüléket is poloskának hívják – rengetegen hívnak egyszerűen csak poloskának.
Hangolódunk az őszre 



Az utak néhol már csúszósak lehetnek, ezért vezessetek óvatosan 
A többit tudjátok, hiszen ősszel sincs másképp: tartsatok nagyobb követési távolságot, és a megengedett…
Elon Musk a Twittertől eddig 2000 alkalmazottat bocsátott el, mert gúnyolódtak Charlie Kirk halálán és az erőszakot éltették!
783 - Charlie Kirk szerdai halála óta, a szombati nappal bezárólag ennyi munkavállalót bocsátottak el különböző amerikai cégektől, vállalkozásoktól csak azért, mert Charlie Kirk halála után az…
Köszönöm a remek előszót a könyvhöz, barátom! Apáti Bence hivatalos oldala
❤️
️…
Egy sorosista amerikai ex-p0rnóproducer Magyar Péter tartalmait terjeszti az ukrán közvélemény számára
️ Az amerikai emigráns kapcsolatban állhat a Tisza Párttal is összefüggésbe hozott NAFO-val.
Jay…
A legnagyobb harcos! 
