️Charlie Kirk brutális meggyilkolása érezhetően felkavarta a hazai közéletet is. Egy ellenzéki rendezvényen Lázár János meggyilkolását kívánták, míg a jobboldal egyik alakjától is nehezen magyarázható mondatok hangzottak el egy tévéműsorban. Szerintem ezt itt kellene befejezni, ugyanis a magyar közéletben nincs helye annak, hogy bármely ember esetleges haláláról beszéljünk, vagy vállalhatatlan módon mások halálát kívánjuk. Ebben minden politikusnak és közéleti szereplőnek kiemelt szerepe van!

Ahogy azt két napja is írtam, Charlie Kirk jobboldali influenszer brutális meggyilkolása üzenet nekünk, magyaroknak is. Indul ugyanis hamarosan Magyarországon a választási kampány, amelyben értelemszerűen indulatos viták és egymásnak feszülés várható. Ugyanakkor sose feledjük el, hogy a politikai vitáink ellenére vannak határok, amelyeket nem léphetünk át.

Ebben kiemelt felelőssége van a közszereplőknek, akiknek nem szabad még csak poén szintjén sem mások felakasztásáról vagy lelövéséről fantáziálniuk nagy nyilvánosság előtt. Elég csak egy labilis ember, aki ezt komolyan veszi, és máris kész a tragédia. Ezért is volt drámai látni, hogy az elmúlt napokban felnőtt emberek akasztásról ordibáltak a nyílt utcán. Úgy, hogy tudták, hogy veszi őket a kamera. Ilyet nem szabad!

Remélem, hogy ez az újabb amerikai eset sokakat megdöbbentett és kijózanított. Egy 31 éves kétgyermekes apuka halt meg. Én a magam részéről mindig is igyekszem nyitott maradni azokkal szemben is, akikkel nem értek egyet. Elmegyek vitázni, véleményt ütköztetni. Mert tudom, hogy hiába nem értünk egyet, akkor is egy nemzetnek vagyunk a részei, közösen alakítjuk az országunk jövőjét!

Nincs megállás a tiszás gyűlöletpolitikában! Az újságírók után Lázár Jánost és Menczer Tamást fenyegették meg halálosan! Itt lenne az ideje a nagyon súlyos büntetéseknek!

MA VAN AZ ELSŐSEGÉLYNYÚJTÁS VILÁGNAPJA

Az elsősegélynyújtás világnapját minden évben szeptember második szombatján ünnepeljük. A jeles nap célja, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy az alapvető…

🤾♀️ Szurkoljunk együtt a magyar csapatnak!

Helyszín: Balatonfüred, Balaton Szabadidő és Konferencia Központ
Időpont: 2025. szeptember 14. 18.00
A belépés ingyenes!

Magyar Péter ismét maga mutatta be a saját álszent, hazug szaremberségét

A selyemmajom kiposztolt egy részletet a HírTV csütörtöki „”Komment” című műsorában elhangzott megszólalásomból. Az, hogy…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média