Nem akartam hinni a szememnek, amikor olvastam, hogy a bírónő csupán 425 ezer forintra ítélte a Kecskeméti Járásbíróságon azt a férfit, aki az autója után kötött kutyát húzott nagy sebességgel egy betonúton.

A férfi állítása szerint elindulásakor figyelmetlenségből nem vette észre, hogy az előző este egy ötméteres lánccal az autó vonóhorgához kikötött kutyáját a jármű után húzza. A férfi körülbelül egy kilométert haladt, amikor észlelte a mögötte haladó autó villogását és dudálását, ekkor megállt, levette a láncot az állatról, és a kutyát a csomagtartóba téve visszahajtott a tanyájára. Az eset következtében az állat testén horzsolások, valamint égési sérülések és szövethiányok keletkeztek. A férfi azonban nem hívott állatorvost, és maga sem kezdte meg az állat kezelését, ezáltal olyan bánásmódot alkalmazott, amely az állat pusztulásához vezethetett volna.

A törvény szerint a különös szenvedést okozó állatkínzás 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ehelyett pénzbüntetést kiszabni egyértelműen ellentétes a törvénnyel, bírói függetlenség ide vagy oda, de ki kell mondani, hogy a bírónő döntése egyszerűen érthetetlen és egyben felháborító!

Az ügyészség szerencsére súlyosbításért fellebbezett, a mostani ítélet nem jogerős.

Az amerikai-indiai vámcsörte az olajról szól, nem a háborúról.

👉 India korábban nem volt különösebben fontos szereplő a világ olajkereskedelmében.
👉 A nyugati szankciók azonban globálisan is…

A telex 10 nappal az adóemelési botrány kirobbanása után le merte írni egy cikkben, hogy “Tisza-adó”.

Huuu, mit kapnak majd ezért?!? Lehet, börtönbe zárja őket is Magyar Péter

☝️Ki mondta, hogy az Európai Unió nem foglalkozik FONTOS ügyekkel

Most éppen arról dönt az EU bírósága, hogy ha nemet változtat egy uniós polgár, de nem végeznek rajt nemátalakító műtétet, akkor…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média