„Ennyire nem lehetünk ostobák. Még Gyurcsány is legalább a választás után mondta el az őszödi beszédét, de mi már előtte!” – fakadt ki Magyar Péter a forrásaim szerint, miután Tarr Zoltánék lebuktatták az adóemelési terveiket. Friss részletek 5 pontban:

1. SAJÁT EMBEREI BUKTATTÁK LE MAGYAR PÉTERT: Magyar Péter gazdasági csoportjának vezetője a többkulcsos adórendszerről szóló programot állított össze, ami kiszivárgott a sajtóban. Még egy felvétel is kiszivárgott arról, hogy Dálnoki Áron egy TISZA-sziget rendezvényen megszavaztatta a tagokat a jelentős adóemelést eredményező többkulcsos adóról. De a TISZA kedvenc közgazdásza, Petschnig Mária Zita is elmondta, hogy a TISZA-val adóemelés jön. Tarr Zoltán alelnök pedig elmondta: majd csak a választás után beszélnek az adóemelési terveikről, a kampányban nem lehet.

2. MEGKEZDŐDÖTT A TŰZOLTÁS ÉS A TAGADÁS: Minden ilyen botrányhoz hasonlóan ismét Magyar Péter tagad, azt állítja, hogy nem léteznek ilyen tervek, ők adót szeretnének csökkenteni. Ez a válságkommunikáció a TISZA keménymagjának meggyőzéséről szól, ugyanakkor miután az emberei elszólták magukat – köztük például Tarr Zoltán – ezt a középen álló szavazók már nem hiszik el neki, ezzel tisztában van Magyar Péter is.

3. A BALOLDALI SAJTÓ A SEGÍTSÉGÉRE SIETETT: A propaganda művészetének csúcsa, amit a balliberális sajtó mutat ezekben a napokban, a 24.hu nevű balliberális propagandalap például úgy írt cikket a Tisza-adóról, hogy a két főszereplő, Tarr Zoltán és Dálnoki Áron nem is szerepelnek benne. De a Telex is elkezdte védeni a védhetetlent, azonnal beálltak a Tisza-adó mögé. Ez is jól mutatja, hogy a balliberális sajtó valójában a TISZA kampánycsapatának része, nem független szereplők.

4. MAGYAR PÉTER MEGTILTOTTA A NYILATKOZÁST: A Kulja András és Takács Péter közötti vita után minden tisztviselőt letiltott a vitáról Magyar Péter, a mostani eset után pedig mindenkinek megtiltotta a pártban a nyilatkozást is. Ezzel akarja elérni Magyar Péter, hogy elüljön a botrány, ne legyen több olyan nyilatkozat, ami alátámasztja, hogy valóban adóemelésre készülnek.

5. KAMU KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁST RENDELT MEG: Ilyen helyzetekben Magyar Péter mindig egy manipulatív közvélemény-kutatást rendel meg, amellyel azt igyekszik bizonygatni, hogy minden rendben van. Ezúttal a Mediánra esett a választása, a Gyurcsány-kormánynak is dolgozó Hann Endre már elkezdte az adatfelvételt, a manipulatív adatait pedig várhatóan jövő hét szerdán vagy csütörtökön publikálja majd.

Mekkora duma Tar Zolitól, hogy most nem lehet beszélni az adóemelésekről, csak azután, ha megnyerték a választásokat. Hát ne engedjük, hogy beszéljenek róla, vagy ne adj Isten véghez is vigyék.

Megkérdeztek Pápán, Kövér László gyerekkori balkonjától 20 méterre

Szárad a Tisza!
Még a 43 ezres lélekszámú Hódmezővásárhelyen is csak néhány tucat érdeklődő volt ott Magyar Péter hamis és öncélú egyszemélyes cirkuszán. Ez lesz, ha megadóztatnád a magyar családokat!…

Dicsőség Magyarországnak! ❤️21:16-ra legyőztük az ukrán lányokat, ezzel az U21-es Nemzetek Ligája döntőben vagyunk. Ez egy i @lyen nap végén nagyon kellett, de bármikor máskor hatalmas siker. Hajrá…

Magyar Péter és a Tisza taktikája pontosan ugyanaz, mint Gyurcsányé volt 2006-ban. Végighazudni a kampányt, aztán ha ezzel tudtak nyerni, jöhet a fekete leves. De mi, magyarok, nem lépünk kétszer…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média