Párizsban halálra gázoltak egy robogóst, a délnyugat franciaországi Dax városában pedig egy 17 éves fiút késeltek meg a Paris SG győzelme után. A helyi tudósítások szerint mindkét eset a meccs utáni ünnepi káoszhoz köthető. A letartóztatások száma már 559-nél jár.

A rendőrség ötezres létszámban volt jelen, volt is dolguk bőven: egyesek boltokba próbáltak betörni, mások kukákat és autókat gyújtogattak. A francia belügyminisztérium közlése szerint közel kétszázan megsérültek az ünneplés során. A 23 éves robogóst autó ütötte el, sérüléseibe nem sokkal később belehalt. A 17 éves fiút a PSG diadalát ünneplő összejövetelen késelték meg.

Szintén vasárnap este az olasz határhoz közeli Grenoble városában egy család négy tagja megsebesült, miután egy BMW a városban száguldozva, egy teljes fordulat közben elkaszálta őket. A járdán álló család két tagja a helyi lapok szerint súlyosan megsebesült. A sofőr az eset után elhagyta az autóját, attól félve, hogy a tömeg meglincseli. Néhány perccel később megadta magát a rendőröknek, akik őrizetbe vették.

Ez a Tisza!
Ha nem értesz velük egyet, akkor véged.
Az idézett kommentet Bruti, vagyis Magyar Péter debreceni embere írta.
Azért takartam ki egy részét, mert ez már az a szint, amit nem szabad…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média