️Lengyel László az a baloldali elemző, aki annak ellenére tud évtizedek óta megmaradni a nyilvánosságban, hogy jóslatai nemhogy nem szoktak bejönni, hanem azoknak éppen az ellenkezője következik be.

Leghíresebb jóslata az volt még a ’90-es években, hogy Boross Péter akkori miniszterelnök szerinte nem fogja kiírni az 1994-es választásokat, hanem katonai puccsot hajt végre. Ekkor kapta Tamás Gáspár Miklóstól a „fordított Kasszandra” eposzi jelzőt. Kasszandra ugyanis a görög mitológiában egy olyan jósnő, akire isten büntetésül azt rótta ki, hogy jóslataiban soha ne higgyen senki, neve a megvetett jóslatok révén fogalommá vált.

Lengyel László a 2018-as, újabb kétharmados Fidesz-győzelmet hozó választás előtt közvetlenül például ezt mondta: „A választók egyértelműen el akarják zavarni Orbán Viktort, ennek érdekében a túlnyomó többség átszavazni is hajlandó az esélyesebb versenytárs jelöltjére!”

Miután jóslatai soha nem jönnek be, a szavazókat is gyakran gyalázza, hiszen szerinte ők a hibásak azért, hogy mindig ennyire mellélő. Mint például 2020-ban fogalmazott: szerinte a „legnyomorultabbak” szavaznak a Fideszre. Ezután, 2022-ben 3 millió ember szavazott a Fideszre.

Nos, ez a Lengyel László most a Népszavában ismét megjósolta Orbán bukását. Mint írta: „a rendszer és ura egyaránt szétesőben – a kétharmad sem elképzelhetetlen. Másnap, még ha esik is, ragyogni fog a nap.”

Ebben a pillanatban vált tehát biztossá a Fidesz 2026-os győzelme!

️A Z generáció nagyon megosztott. A FIÚK egyre konzervatívabbak de a LÁNYOK egyre liberálisabbak. Így látja a holland politikai véleményvezér. De vajon ennek mi az oka?

Szabó Bálintnak már pénzt gyűjtenek, hogy ki tudják hozni, kifizessék a bírságot ami miatt ül. Küldtem neki 30 forintot. Segít az ember ahol tud!

Fantasztikus siker!
Magyar Eb-aranyérem a nyíltvízi úszók csapatversenyében is kilenc éremmel, közte öt arannyal fejezte be a Hvar szigetnél rendezett Eb-t.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média