Már harmadik napja megállás nélkül a Harcosok Klubjával foglalkozik a balliberális oldal; Karácsony Gergelytől kezdve Magyar Péterig mindenki erről posztolt ma is, de már álhírekkel is próbálkoznak. Mindez jól jelzi, hogy nagyon tartanak tőle, hiszen ha nevetségesnek tartanák – ahogy azt állítják – akkor nem foglalkoznának vele ennyit.
Mint tegnap is írtam, többféle módon támadják: a magukat toleráns és szeretetteljesnek hazudó véleményformálók és politikusok azt kritizálják, hogy nyugdíjasok és idős emberek is tagjai a klubnak, illetve magát az elnevezést is támadják. Mint azt tegnap is kifejtettem: teljesen normális, ha egy pártnak a fiatalok mellett idős támogatói és aktivistái is vannak, hiszen csak így lehet választást nyerni. Emellett a „harcosok” kifejezést belpolitikai dimenzióban kell érteni, ugyanis egy választási kampányban küzdeni, harcolni kell a győzelemért, míg a nemzetközi politikában ki kell állni a békéért – ahogy Trump is harcolt a kampányban, majd elnökként a békéért dolgozik.
Tegnap óta azonban szintet léptek a baloldalon, már álhíreket is terjesztenek. Kamu fiókokat, csoportokat és posztokat hoznak létre, amelyekkel egyebek mellett azt akarják bemutatni, hogy a Harcosok Klubjának tagjai sorvezetőt kapnak arról, hogyan kell kommentelni, illetve hogy ajándékokat sorsolnak ki a jelentkezők között.
Természetesen ezek az állítások, csoportok, oldalak és posztok mind-mind a balliberális dezinformáció részei, ezzel próbálják támadni a Harcosok Klubját.
Ugyanakkor ezzel éppen az ellenkezőjét érik el: még elszántabbá teszik azokat, akik azt akarják, hogy 2026 után is azok a patrióták irányítsák Magyarországot, akik nem az ukrán vagy brüsszeli érdekeket, hanem a magyart képviselik! 

/posztok.hu

️



Egy kis képes összefoglaló a 2025-ös Tour de Hongrie kerékpárversenyről
️




️