Az elmúlt napokban Magyar Péter rendkívül ideges volt és kétségbeesett módon próbálta bizonygatni, hogy nem ő írta alá az eddigi legbrutálisabb háborúpárti állásfoglalást az Európai Parlamentben, hanem valaki aláhamisította. Erre azonban mind a mai napig nem mutatott bizonyítékokat, ráadásul ő és a többi tiszás sem szavazott az állásfoglalás ellen, pedig lett volna rá lehetőségük.
Magyar Péter azért ilyen feldúlt, mert fény derült arra, hogy valójában mindenben követi a brüsszeli elvárásokat, csupán ezt itthon politikai okokból igyekszik titkolni. Hogy egyszerűbben fogalmazzak, most fülön csípték, ezért esett kétségbe.
Most beigazolódik, amit már tavaly júliusban a brüsszeli Politicoban az Európai Néppárt szóvivője már nyíltan kimondott Magyar Péter kapcsán. A szóvivő akkor elmondta, hogy jóváhagyták Magyar Péternek, hogy nyugodtan mondja magát Magyarországon háborúellenesnek, hiszen ez a politikai érdeke, ugyanakkor tudják, hogy valójában az ő álláspontjukat követi ebben a kérdésben is.
Azt egyébként korábban Magyar is elismerte, hogy csak azért nem kritizálja Oroszországot belföldön, mert az népszerűtlen lenne Magyarországon. Egy lengyel lapnak egészen pontosan így fogalmazott: „Ha elkezdenék rosszakat mondani Oroszországról, azonnal elveszítenék minden támogatottságot.”
Mindez nem ismeretlen a hazai politikát követőknek: ugyanezt a stratégiát alkalmazta az ellenzék a 2022-es választási kampányban. Akkor is tagadták, hogy háborúpártiak lennének vagy hogy például megszüntetnék a rezsicsökkentést, ezt azonban csak kommunikációs szempontból hangoztatták, valójában ennek szöges ellenkezőjét képviselték.
/posztok.hu




️
️ A neves kommentátor 90 éves volt.

️


