Putyin nem fogadja el az amerikai-ukrán megállapodást a 30 napos tűzszünetről, ugyanakkor nem utasítja el teljesen, Donald Trumppal tárgyalna a részletekről. Öt pontban a lényeg:

1. Mint ismert, az amerikaiak és az ukránok a héten megállapodtak egy 30 napos tűzszüneti javaslatban, amelynek értelmében a tűzszünetért cserébe az amerikaiak a katonai segélyeket és a hírszerzési információkat is odaadják az ukránoknak.

2. A fronton jelenleg az oroszoknak áll a zászló, szinte már teljesen kiszorították az ukrán csapatokat az oroszországi Kurszkból és sorra foglalnak el újabb ukrán területeket. Vélhetően Zelenszkij most ezért támogatna egy tűzszünetet, hiszen korábban is akkor javasolt tűzszünetet vagy kezdeményezett tárgyalást, amikor az ukrán csapatoknak nehezebben ment.

3. Egy olyan tűzszünet ugyanis, amelynek során 30 napig nem lehet támadni az ukrán állásokat, de közben több fegyvert és pénzt kapnak az ukránok, értelemszerűen nem tetszik az oroszoknak, egy ilyenbe nem mennek bele. Putyin is úgy fogalmazott: Ukrajna ezzel csak időt kap, hogy „folytassa a mobilizációt, hogy fegyver juttasson a frontra.”

4. Putyin ugyanakkor nem volt teljesen elutasító, elmondta: „maga az ötlet helyes, támogatjuk, de vannak kérdések, amelyeket meg kell vitatnunk. Talán telefonon is beszélni kell Trumppal. De egyébként támogatom a békés eszközöket a konfliktus lezárására.”

5. Ez azt jelenti, hogy az oroszoknak vannak feltételei, egy tűzszüneti megállapodás csak úgy képzelhető el, ha ezeket az orosz szempontokat is figyelembe veszik. Erről ugyanakkor a legmagasabb szinten kívánnak egyeztetni, így a napokban várhatóan Putyin és Trump telefonon egyeztet majd arról, miként lehetne megvalósítani egy tűzszünetet, ami az első lépés lehet a béketárgyalás irányába.

Pár nap alatt szétgyepálták kollegáim a tolvajlás útján született Tisza-klipet.
Nekem más kérdésem akadt…
Megírtam a Mozgástérre, kommentben biflázod be.

Gratulálunk Nyerges Attilának!
Az Ismerős Arcok frontembere, Nyerges Attila kiérdemelte a Magyarország Érdemes Művésze díjat, melyet Orbán Viktor miniszterelnök adott át.

Mihály Varga, the new governor of the National Bank of Hungary (NBH), signed a banknote issued by the central bank for the first time on Wednesday.

According to MTI, Varga said Hungarian banknotes…

András László, the Hungarian government's commissioner in charge of investigations into the United States Agency for International Development's activities in Hungary, has held talks with officials of…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média