Oroszország felveszi a kapcsolatot Amerikával, miután Ukrajna nyitottságot mutatott egy ideiglenes tűzszünetre. Öt pontban a lényeg:

1. Kedden bejelentették, hogy az amerikai-ukrán tárgyalások eredményeként Ukrajna hajlandó belemenni egy 30 napos ideiglenes tűzszünetbe, ugyanakkor cserébe a katonai segélyek és a hírszerzési információk átadását kérik Amerikától. Egy ideiglenes tűzszünet mindig arra jó, hogy ezidő alatt a harcok folytatása nélkül tárgyaljanak a rendes tűzszünetről, illetve hogy előkészítsék a békemegállapodás alapjait. Ez tehát egy első lépésnek vagy próbálkozásnak tekinthető.

2. Zeleneszkijék pár órával a béketárgyalások előtt a háború kitörése óta nem látott méretű dróntámadást indítottak Moszkva ellen. Ez nem azt mutatja, hogy az ukránok komolyan gondolnák a dolgot, hiszen ha valakivel tűzszünetet akarok kötni, nem sorozom meg a tárgyalás előtt pár órával egy nagyszabású dróntámadással.

3. Oroszországnak emellett az sem tetszhet, hogy Ukrajna megkapja a katonai segélyeket, hiszen ezt azt üzenheti számukra, hogy az ideiglenes tűzszünet alatt Ukrajna rendezi a sorait, felkészül a harcok folytatására. Ugyanakkor ez fordítva is igaz, ez Oroszország számára is időt biztosítana a felkészülésre egy újabb támadáshoz.

4. Az oroszok első reakciója nem volt élből elutasító, azt jelezték, hogy a következő napokban felveszik a kapcsolatot az amerikaiakkal és tárgyalnak a tűzszüneti javaslatról. Donald Trump is jelezte, hogy ő maga is egyeztet majd Putyinnal a héten.

5. Bármi is történik, pozitív fejlemény, hogy Amerikának már nem olyan kormánya van, amely a harcok eszkalációjáért, hanem a tűzszünetért és a békéért dolgozik. Szomorú, hogy mindeközben Brüsszelben még mindig a háború támogatásával vannak elfoglalva.

Ismerős a szituáció? Magyar Péter legnagyobb szövetségese Nagy Ervin saját elmondása szerint már 2015-ben a migránsok mellett tüntetett. Ezek ugyanazok…

Ukrán támadás érte a Magyarország szempontjából kulcsfontosságú Barátság kőolajvezetéket. Zelenszkij! Ne bántsd a magyart, mert pórul jársz!

Valamelyik balos éttermiségi megmagyarázhatná, hogyan jöhet ki jól a gatyára vetkőzött Európa abból, ha egyszerre megy neki az amerikaiaknak, az oroszoknak és a kíniaknak is? Gyógyszer megy rendesen?

Megint MAGYAROKAT támad az ANTIFA?
Görögországban.
Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média