Csökkent a támogatottsága, ezért Magyar Péter a megtévesztés eszközével próbálja azt sugallni a követőinek, hogy minden rendben van – 5 pontban a friss információk:

1. Több forrásból is eljutott hozzám, hogy a saját belső közvélemény-kutatásaikban is csökkent Magyar Péter és a Tisza párt támogatottsága, miután az elmúlt hetekben Magyar Péter elvesztette a kezdeményező szerepet, csak reagál a kormányra, emellett egyre unalmasabbak a már egy éve ismételt szövegei. A hozzám eljutott belső méréseikben például 20 százaléknál is nagyobb a lemaradása Magyar Péternek Orbán Viktor mögött abban, hogy kit látnának szívesebben a magyarok a miniszterelnöki székben.

2. Erről egyébként pár hete Hadházy Ákos is beszélt, mint fogalmazott: sokkal borúsabbak az ellenzék számára a belső kutatások, mint ami a nyilvánosságban megjelenik. Mindenesetre már a nyilvános méréseket sem tudják a végtelenségig hamisítani: a liberális Republikon Intézet például 4 százalékpontos Fidesz erősödést mért a napokban.

3. Magyar Péter ezért arra jutott, hogy a megtévesztés eszközével él, aminek az egyik fontos eleme, hogy az országjárása során a vidéki helyszínekre sok esetben Budapestről vagy a környező nagyobb településekről utaztatja oda az embereket, hogy a fényképeken nagynak tűnjön a tömeg, azt sugallva, hogy nem csökkent a támogatottsága. Az „utaztatás” szót egyébként nem én találtam ki, a tiszások a belső fórumaikon is így nevezik ezt, erről több képernyőmentést is kaptam a napokban, egyet be is teszek kommentbe.

4. De nem csak a nyilvános rendezvények során élnek ezzel az eszközzel, a közösségi médiában is ki van adva a tiszás trollhadseregnek, hogy éppen melyik Facebook-posztot kell lájkolni vagy adott esetben nevetős fejjel ellátni. Egy-egy tiszás aktivistának 10-20 kamuprofilja is van, amit erre használ. Az Orbán Viktort támadó Youtube-videók esetében pedig olyan parancsot is kiadtak, hogy mindenki nyissa meg a videót a lehető legtöbbször, hogy magasabb legyen a nézettség. Ezzel azt a képet akarják mutatni az online felületeken, hogy ők vannak többen.

5. Szintén ilyen megtévesztő eszközzel él majd a március 15-i rendezvényén is, amelyet a szűkebb Andrássy útra szervezett, miután tavaly október 23-án a Széna téren látványosan kevesen voltak, azt megelőzően pedig a Hősök tere is szellős volt a felvételeken. Az Andrássy úton ugyanis pár ezer ember is hatalmas tömegnek tűnik, így Magyar Péter abban reménykedik, hogy elkerülheti a korábbi kellemetlenségeket. Orbán Viktor ezzel szemben sokkal bátrabb: ő vélhetően ismét a Magyar Nemzeti Múzeumnál tart majd beszédet, ami előtt sokkal nagyobb a terület befogadóképessége, mint a szűk Andrássy útnak.

ELEGED VAN, PUBI?
Szegénykém!
️ Küldenéd a fegyvert Ukrajnába, mintha nem lenne holnap! Csak ott van az egyetlen értelmes köztetek, az Orbán, aki nem hagyja, hogy teljesen meghülyüljetek!
🫵 Van rossz…

Magyar Péter valótlanságot állít a rezsicsökkentésről.

👉 A Tisza Párt képviselője így fogalmazott: „a rezsicsökkentés egy humbug. Ma a magyar emberek átlagosan többet fizetnek az energiáért, mint az…

Ha valaki kíváncsi rá, milyen üzenetekkel operál Magyar Péter, nézzen be a tiszás discord szektába, kik rezonálnak rá.

Az is egy szomorú dolog, hogy a p-d-filmosdató Puzsér ordítozása érték, de hogy…

Nagyon egyszerű választ kaptunk az ELTE bölcsészkar előtt arra a kérdésre, hogy meddig kell harcolnia Ukrajnának?

régen azt csinálta a Haladás️, hogy aki velük szemben cselekedett, azt egyszerű lef️sisztázásal óhajtották diszkreditálni.
ma ugyanezt a célt szolgálja a Putyl€r-párti jelző.
erre is vállat vonunk.

Manfred Weber, szegény, mindig azt hiszi, hogy magyar választópolgár. majd jövőre is emlékeztetjük, hogy nem, nem az.
és a csalódás mindig rossz tanácsadó, majdnem Bizottság-elnök. ️ majdnem.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média