Elkezdték a tárgyalást az amerikaiak és az oroszok Szaúd-Arábiában, ahol a háború lezárásáról és a Trump-Putyin találkozó előkészítéséről tárgyal az amerikai és az orosz külügyminiszter tárgyalódelegációja.

Az amerikaiak erős csapatot küldtek Rijádba: Marco Rubio mellett ott van Mike Waltz, Donald Trump nemzetbiztonsági tanácsadója és a Fehér Ház közel-keleti megbízottja, Steve Witkoff. Az orosz fél is hasonlóan járt el: a delegációt vezető orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov már több mint 20 éve tölti be a külügyminiszteri posztot és Vlagyimir Putyin egyik leghűségesebb minisztere. A másik fekete öves orosz diplomata, Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója és az orosz külpolitikai stratégia kiagyalója. Putyin első elnöki ciklusa alatt ő volt Oroszország washingtoni nagykövete. Az, hogy ilyen magas rangú tagjai vannak az orosz küldöttségnek is, mutatja Moszkva nyitottságát a béketárgyalásokkal kapcsolatban.

És hogy Európa eközben mit csinál? A müncheni biztonsági konferencia vezetője például elsírja magát, az uniós háborúpárti vezetői pedig kétségbeesetten válságtalálkozót tartottak Párizsban, amelyen semmi érdemi kérdésről nem tudtak megállapodni. Nem csoda, hogy sem az amerikaiak, sem az oroszok nem veszik komolyan a brüsszeli vezetőket, várhatóan meg sem hívják őket a béketárgyalásokra, csupán konzultálnak majd velük.

Erre egyébként Orbán Viktor többször is felhívta a figyelmet korábban: ha Európa nem változtat, akkor bizony Trump győzelme után Amerika és Oroszország fog megállapodni, Európa kihagyásával. Úgy tűnik, a magyar kormányfőnek ebben is igaza lett!

200 éve ezen a napon született Jókai Mór, a magyar próza egyik legzseniálisabb alakja.
Az idők végéig az egyik legnagyobb íróként él tovább a nemzet tudatában.

️VILLAMOSMEGÁLLÓBAN KÜZDÖTTEK EGY FÉRFI ÉLETÉÉRT A FŐVÁROSBAN

Egy budapesti járókelő kérte a mentők gyors segítségét múlt héten, miután látta, hogy a villamosmegállóban egy férfi a földre esik egy…

Kaland indul. Legközelebb a Nagy Vízen túlról jelentkezem. Igyekszem beszámolni minden érdekes eseményről,.Egyelőre annyit tudok, hogy Trump állítólag részt fog venni a konferencián.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média