Információim szerint Magyar Péterék komolyan aggódnak azután, hogy Mark Zuckerberg bejelentette, véget vet a cenzúrának a Facebookon és az úgynevezett „tényellenőröket” is kirúgja Amerikában. Ennek jele, hogy a korábban a Facebook jogtanácsosaként dolgozó Dávid Dóra a Tisza párt nevében tegnap támogatólag szólalt fel a közösségi médiumok cenzúraszerű gyakorlata mellett, illetve kiállt a „tényellenőrök” alkalmazása mellett is. Az aggodalmuk jogos: Magyar Péter kamuprofilok ezreivel, fizetett külföldi lájkolókkal és vélhetően mesterséges intelligencia-szoftver alkalmazásával turbózza fel a közösségi oldalát, emellett olyan személyes profilt használ, amire nem vonatkozik a politikai oldalak korlátozottabb elérése. Kérdés, hogy az amerikai változások mennyire éreztetik majd hatásukat Európában, mennyire lesznek hatással például Magyar Péter oldalára. Várhatóan Brüsszel mindent megtesz ezellen, nekik az érdekük a cenzúra és a globalista politikai oldalnak kedvező felállás fenntartása. Éppen ezért az európai patrióták feladata: ugyanolyan változást elérni Brüsszelben és Európában, mint amit az amerikai patrióták elértek Washingtonban!

️ A magyar európai parlamenti képviselők között első vagyok mind a plenárison való részvételt, mind az egyéb aktivitásokat tekintve.A teljes parlamentet nézve is bőven az első öt százalék között…

1989 óta minden év január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, arra emlékezvén, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le és látta el dátummal a Himnusz kéziratát.

A megzenésítésére…

️MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA

„Az élet fő célja – tett; s tenni magában vagy másokkal együtt senkinek nem lehetetlen. Tehát tégy!”
Kölcsey Ferenc

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január…

10 ÉLETMENTŐ LÉPÉS
👶Ha bármi baj történik egy gyermekkel, ott a szülők sokszor ember feletti teljesítményt tudnak nyújtani, olyanokat csinálnak meg, amikre korábban sosem érezték magukat készen. Ehhez…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média