A sajtóban egymásnak ellentmondó információk jelentek meg azzal kapcsolatosan, hogy mit tehet Donald Trump a David Pressman által a héten bosszúból kierőszakolt szankciók ügyében. Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Minden ellenkező állítással szemben a hivatalban lévő amerikai elnök az Egyesült Államok Kincstárának Pénzügyminisztériuma által bevezetett szankciókat mindenféle kongresszusi jóváhagyás nélkül módosíthatja és megszüntetheti. Ehhez indoklásnak elég jelentős diplomáciai vagy nemzetbiztonsági, illetve stratégiai érdekre hivatkoznia. Márpedig mivel jelen esetben egy szövetséges állam és a leendő amerikai elnök legfontosabb európai partnerének miniszteréről van szó, így Donald Trumpnak nem jelentene komoly problémát a szankciók megszüntetésének indoklása. Elég arra hivatkoznia, hogy az Egyesült Államoknak stratégiai érdeke a magyar–amerikai kapcsolatok javítása. Az elnök erre elnöki rendelet formájában utasítást adhat, majd végrehajtják a szükséges lépéseket. Így minden bizonnyal Trump január 20-i beiktatása után a kérdés napirendre kerül. Ha ez bekövetkezik, akkor komoly pofont kap a hazai ellenzék: a kormánynak ugyanis egy amerikai papírja is lesz arról, hogy a bizonyítékok nélkül megfogalmazott korrupciós vádak nem állják meg a helyüket.

Kalifornia, azon belül Los Angeles az Egyesült Államok egyik leggazdagabb, legjobban szituált állama, városa. Volt.
Ami most ott történik, az csak a tragikus kiteljesedése az elmúlt évek folyamatainak…

Még egy utolsót rúgott Magyarországba a leköszönő amerikai vezetés, Biden és nagykövetecskéje. Hogy miért? Mert a magyar kormány Trumppal ápol baráti viszonyt, és…

Cenzúrát akar EURÓPA?
Eltörli a cenzúrát a Facebook, de az Unió megtartaná!
Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média