Európa-bajnoki -es a Csapatunk! Óriási csatában óriási győzelem a világsztár franciák ellen! Micsoda CSAPAT vagytok, Lányok! Ria-ria Hungária! ❤️👏❤️
Óriási bravúr!
Bronzérmes a magyar csapat a kézilabda Európa-bajnokságon!
Szép volt, lányok!
GYORSELEMZÉS // Giorgia Meloni ma bejelentette, hogy lemond az Európai Konzervatívok és Reformerek elnöki tisztéről, utódjának pedig Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök jelölését támogatja. A döntés akár az Orbán Viktor fémjelezte Patrióták Európáért és a szintén jobboldali Európai Konzervatívok és Reformerek jövőbeli egyesülését is eredményezheti, amivel a második legerősebb pártszövetség lehetnének az Európai Parlamentben 162 képviselővel, míg az Európai Néppártnak jelenleg 188 képviselője van. Hogy miért? Erre több jel is utal:
1., December 4-én Orbán Viktor Rómában egyeztetett Giorgia Melonival, amelyről sejtelmesen csak ennyit árult el a magyar kormányfő: „Régi barátság, új fejezet, nagy tervek!” Ez már egyértelmű utalás lehet egy új típusú együttműködésre.
2., A Giorgia Meloni által az elnöki pozícióba jelölt Mateusz Morawiecki fontos szövetségese Orbán Viktornak, amikor a Patrióták Európáért pártszövetség létrejött, sokáig úgy volt, hogy ő is csatlakozik a lengyel PiS-el közösen.
3., Az egyik fő oka a két külön pártszövetségnek, hogy Marine Le Pen és Giorgia Meloni nem igen kedvelik egymást. Ugyanakkor most hogy Meloni hátrébb lép, ez az akadály is elhárulhat.
4., A háború rövidesen lezárul, így ez a konfliktustéma is megszűnhet köztük. Az Európai Konzervatívok és Reformerek több tagja ugyanis nemzeti alapon (balti vagy az oroszokkal szomszédos országok képviselői) támogatta a háború folytatását, emiatt nem értett egyet Orbán Viktorral ebben a kérdésben. Donald Trump győzelmével azonban változik a helyzet: várhatóan tárgyalások indulnak meg Putyinnal a háború befejezéséről, így ez az akadály is elhárul a két pártszövetség között.
5., Orbán Viktor többször is elmondta, a terve, hogy a patrióták a legerősebb vagy legalább a második legerősebb pártcsaládot alkossák az Európai Parlamentben, így erős ráhatásuk lenne a brüsszeli politikára. Ha a két pártszövetség egyesülne, akkor ez megvalósulhatna, sőt akár a két pártszövetség jelenleg 162 képviselőjéhez a függetlenek közül vagy az Európai Néppártból is csatlakozhatnának, ezzel megelőznék az Európai Néppártot, amelynek jelenleg 188 képviselője van.
Európa-bajnoki -es a Csapatunk! Óriási csatában óriási győzelem a világsztár franciák ellen! Micsoda CSAPAT vagytok, Lányok! Ria-ria Hungária! ❤️👏❤️
Óriási bravúr!
Bronzérmes a magyar csapat a kézilabda Európa-bajnokságon!
Szép volt, lányok!
️Micsoda meccs! Szépen csillog a bronz. Eb harmadik a magyar női kéziválogatott.
MTI
Ma még tart, magyarok rekordokkal a döntőkben, délután is lesz kikért szurkolni!
️️️
Advent harmadik vasárnapja.
Bronz
Megmutatták, mire képesek a magyar lányok!
A franciák elleni győzelemmel a harmadik helyen végzett a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon!
Szép volt lányok, gratulálok!
Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok!
Szép volt lányok!🙏😊
Köszönjük!
A magyar családok számára ez azt jelenti, hogy jövőre megindulhatunk felfelé. 🧑🧑🧒
Öröm gyertyája
A harmadik gyertya Sżűz Máriát szimbolizálja, és arra az örömre utal, hogy hamarosan megszületik a Megváltó!
Átadtuk az M85-ös autóútat ️ és a Bécsi domb alatti alagútpárt!
2010 óta 4️⃣2️⃣0️⃣0️⃣ milliárd forintot fordítottunk közúti fejlesztésre, az M85-össel együtt már 1️⃣0️⃣ gyorsforgalmi út éri el az…