Napló/2605: dr. Sütő Lindával, Faragó-Szentkirályi Mártával és Isán Andrással egyeztettünk a népfőiskolai szórványprogramokról.
GYORSELEMZÉS // Kevés ország vezetője mondhatja el magáról a világon, hogy rendszeresen találkozik a katolikus egyházfővel. Orbán Viktor azonban ezen kevés kormányfők közé tartozik, Ferenc pápa ugyanis ma ismét fogadja a Vatikánban. 2021 óta ez már a negyedik találkozójuk lesz, a legemlékezetesebb akkor volt, amikor a pápa 2023 tavaszán háromnapos látogatáson vett részt Budapesten és beszédet mondott a Karmelita kolostorban, a Szent István-bazilikában, majd a Papp László Sportarénában 11 ezer fiatalnak, a Kossuth téren pedig szentmisét tartott, amelyre tízezrek érkeztek az ország minden szegletéből. A nemzetközi sajtóban egyre többen úgy látják, hogy Ferenc Pápa, Orbán Viktor és Donald Trump szövetsége hozhatja el a békét, Orbán Viktor Donald Trumppal már többször is tárgyalt az elmúlt hetekben, most pedig a „béketrió” harmadik tagjához, a szentatyához is ellátogat. Úgy tűnik, a kitartó békepárti álláspont meghozza a gyümölcsét, már változik az ukrán álláspont is, emellett Putyin is nyitott a tárgyalásra Trumppal.