Ursula von der Leyen két éve ilyenkor arról beszélt, hogy maradnak a szankciók Oroszországgal szemben, hiszen szerinte az orosz ipar térdre rogyott. Hangzatosan kijelentette azt is, hogy Putyin el fog bukni, Ukrajna és Európa pedig felemelkedik! Aki pedig ezzel az állásponttal vitatkozott vagy felhívta a figyelmet arra, hogy a valóság más, rögtön megkapta a Putyin pincsije bélyeget. Ehhez képest mi a valódi helyzet: az orosz gazdaság 4,2 százalékkal nőtt az idei első nyolc hónapban a tavalyi azonos időszakkal összevetve, míg az EU gazdasága csupán 0,8 százalékkal nőtt éves szinten a második negyedévben. És a napokban már az is bekövetkezett, hogy a háborúpárti propaganda zászlóshajója, a Telex is arról ír, hogy teljesen hatástalanok a szankciók. Összefoglalva: Ursula állításával ellentétben Putyin nem bukott el, Európa és Ukrajna pedig nem emelkedett fel. Szóval kedves Ursula, aki ezt az Európát tönkre tevő ámokfutást nem támogatta, az nem Putyin pincsije, hanem Önnel szemben Európa valódi barátja! Az egészen nevetnénk, de sajnos a mi bőrünkre megy a „játék”...

Érkezik többek között a digitális SZÉP-kártya
Többpontos turisztikai csomaggal segítjük az idegenforgalom teljesítményének további növekedését

Bármennyi víz is folyjon le a Dunán, mi együtt voltunk, vagyunk és leszünk️ Ez a legfontosabb értékünk: a közösségünk ❤️ Duna Koncert és Népi Családi Napok

Patrióta szellemi honvédők Európáért - ez az idei EuCET konferenciánk témája!
Az eseményt október 25-én rendezzük Budapesten, magyar és külföldi konzervatív szereplők jelenléte mellett.
Kövessék a…

A Lipóti Pékség, és ami mögötte van

Beszélgetés Tóth Péterrel, a Lipóti Pékség tulajdonosával és ügyvezetőjével a hazai élelmiszeripar stratégia fontosságáról és a vállalkozói élet kihívásairól.…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média