Nem lehetett túlságosan kellemes az este: a kiszivárgó információk szerint Magyar Péter nagyon ideges lett a tegnapi kudarcos tüntetése után, hiszen százezreket ígért, de csupán néhány ezren jelentek meg rajta. Még a saját hívei is csalódottak voltak, a belsős fórumokon keveselték a résztvevők számát, de Magyar Pétert még az is felidegesítette, hogy a beszéde közben tömegesen hagyták el a helyszínt a csalódott résztvevők. A Telexre is nagyon dühös, hiszen a helyszíni tudósítójuk az élő közvetítés során megírta, hogy nagyon kevés fiatal volt a tüntetésen. Az esemény után összehívta a stábját és magából kikelve leteremtette őket. A látványosan kevés résztvevőért a saját csapatát tartotta felelősnek és az fel sem merült benne, hogy pont az ő botrányai vezethettek ide. Pedig botránya az volt bőven az elmúlt hetekben: a gyanú szerint egy férfi mobiltelefonját ellopta és beledobta a Dunába; miközben korábban a mentelmi jog eltörlését követelte, most mégis a mentelmi joga mögé bújik; botrányosan viselkedett a tévéinterjúi során; az ellenzéki sajtó által nyilvánosságra hozott KEHI jelentés pedig a korrupciógyanús ügyeit tárta fel. Azt sem értette meg, hogy okafogyott volt a követelése, hiszen az elmúlt időszakban számtalan alkalommal meghívták őt és pártjának képviselőit a közmédiába, ugyanakkor nem éltek a lehetőséggel, elutasították a felkéréseket.

Zene a kolostorban
🤝 A múlt és a jövő találkozása a jelenben: A magyar kormány támogatásával megújult a Kecskeméten most átadott,Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zenepedagógiai Intézetének…

Hiba volt beosztást kérnem a mai napra, hiszen Lemezbörze is volt ma. Ilyenkor az ember elfárad, lerohad a dereka, mire végigmegy a 130 standon, retkes és büdös lesz (a lemezek végigpörgetése miatt).…

Na, KI volt ott a TÜNTETÉSEN?
Bizony, a "független, objektív" influenszerek.

️Jó reggelt, New York! Meghitt emlékezést, Magyarország!

Mi a határon túli legnagyobb Liszt ünneppel, a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversennyel tesszük emlékezetessé a mai napot!

🏃🏻Egy futással…

“Köszönjük, hogy személyesen több (!!) tízezren (!!)
eljöttetek kiállni egy szabad, független és valóban szuverén Magyarországért, amelynek része lenne a valódi közszolgálatiság és a propagandagyár…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média