Egy demokráciában megszokottak a politikai viták. Vannak azonban pillanatok, amikor a politikai vitákat félre kell tenni és egységes nemzetként kell viselkednünk. A járványokhoz vagy a háborús helyzetekhez hasonlóan ugyanilyen időszak az, amikor árvíz veszélyezteti az országot. Ilyen helyzetekben minden felelős politikusnak egységre kell felszólítania a nemzetet és tartózkodnia kell a politikai vitáktól. Ilyenkor nincsen pártpolitikai hovatartozás, csak magyarok vannak, akik meg akarják óvni az értékeiket és az emberéleteket a veszélyes áradattól. A gátakon felemelő érzés volt átélni, hogy végre a magyarok nem vitatkoznak, hanem összefognak. Éppen ezért szomorú és felháborító látni, hogy egyes politikai szereplők még most is a politikai haszonszerzésben érdekeltek. Kiállnak a gátra és még ott is Orbánoznak. De, ami még súlyosabb, hogy támadják a katonaságot, a vízügyet és a katasztrófavédelmet. Magyar Péter sajnos az elődei útjára lépett és ahogyan a baloldali pártok támadták a járvány elleni védekezést, úgy most Magyar Péter is hergel az árvízi védekezést szervező intézmények ellen. Egy dolog miatt azonban nyugodt vagyok. Ahogyan 2013-ban vagy például a 2020-as járvány során, úgy most is a józan többség kerekedik felül. Azok, akik látják és tudják, hogy ilyenkor nem az ilyen politikai haszonlesőknek van itt az ideje, hanem azoknak, akik képesek összefogni és hangoskodás nélkül tenni a védekezésért. Ez az összefogás segített abban, hogy 2013-ban a régióban Magyarország vészelte át a legkevesebb kárral az árvizet. Hiszek és bízom benne, hogy ez most sem lesz másként. Mert egy hazánk van és azt mindenáron meg kell védenünk. A gátakon nem politizálni kell, hanem lapátolni és pakolni. Hajrá, Magyarország!

A HadERŐ műsor legújabb adásában bemutatjuk:

A honvédelmi táborok túlélési és csapatépítő erejét – ahol barátságok szövődnek és igazi közösségek kovácsolódnak össze
A gyulai AIRBUS helikoptergyár…

Miközben Brüsszel azon mesterkedik, hogy minél több migráns érkezzen Európába, addig szerencsére vannak olyan felelősségteljesen gondolkodó afrikai országok, melyek féken tartják a migrációt.

Közülük…

Ha esik, ha fúj, ha árad, mi mindig megvédjük egymást és az otthonunkat, a Pilis-Dunakanyart

Helyzet/Jelentés️ Pilis-Dunakanyar árvízvédelmi összefoglaló

️ Visegrád:
Vasárnap megkezdődött az árvízvédelmi mobilfal felállítása a rév kikötő és a benzinkút között.
Szeptember 16-ától időszakonként…

9 éve a mai napon támadtak rá a migránsok a magyar rendőrökre Röszkén
Köszönjük a magyar rendőrök és határvadászok kitartó és áldozatos munkáját, amivel minden nap védik Magyarország és a magyar…

Mindenki kiveszi a részét az árvíz elleni védekezésből. Ott dolgozunk a legnagyobb erővel, ahol erre a legnagyobb szükség van. A védekezésben közreműködőket politikusok ne sértegessék
Legyőzzük az…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média