👉Oroszlány – Budapest - Barcelona
️A Silhouette balettre ismét büszkék lehetünk!
Az elmúlt két hétben sikert sikerre halmozott az oroszlányi lányok, Csáky Marika csapata.
Eddig két önálló táncszínházi bemutatójuk volt a Mi vagyunk Oroszlány '70 című ünnepi programsorozat részeként.
👉Maximális pontot értek el az országos táncművészeti fesztivál elődöntőjén, ezzel a jogot szerezve a döntőn való részvételre.
A Táncpedagógusok Országos Szövetsége ifjúsági döntőjén is részt vettek az Erzsébetligeti Színházban. Az egész napos versenyen, ahol 30 koreográfia méretett meg különböző táncműfajokban, csapatuk a „Lépteid nyomán” című kortárs darabbal, a maximális 50 helyett 50+1 ponttal első helyezettek lettek.
👉🌍Március végén pedig Spanyolországban versenyeztek. A Barcelona Dance Awardon is nagyon szép helyen végeztek. A verseny különlegessége, hogy az iskolákat díjazzák és nem a táncokat. Modern és kortárs kategóriában is második helyen végeztek a Silhouette növendékei, a Bakfark Bálint Művészeti Iskola versenycsapata.
A megmérettetésen 4 földrész, 15 ország és 200 koreográfia vett részt.
A balett műfajában alig akad legyőzőjük. Maguk mögé utasították kecses eleganciával a fél világot!
👉🙏Köszönjük Marika! Büszkék vagyunk Rátok!
A képet Tőletek kaptam, Rólatok, Barcelonából. :)

Amikre büszkék vagyunk - Göd

A Pest Megyei Értéktár részét képezi
a Gödi-sziget, Duna-mellékág és Duna-part
a gödi Kincsem telep
a gödi Kincsem életmű
a gödi Búzaszem iskolamodell

Az Európai Parlament az európai polgárok problémáinak megoldása helyett ma újra Magyarország politikai zaklatásával foglalkozik.
Mesterkedjen bárhogyan is az EP baloldali többsége a magyar…

ILYEN VOLT ️ ILYEN LETT

️ Magyarország Kormánya az elmúlt 14 évben kiemelt figyelmet fordított és jelentős erőforrást biztosított a Ludovika Campus és környezete megújítására. A fejlesztések elsődleges…

Menczer Tamás üzenete Gyurcsány Ferencnek:
Amikor legközelebb Márki-Zay Péter és Magyar Péter után csodagyereket választ a baloldalra, akkor ne a zárt osztályról válasszon!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média