Szomorú szívvel búcsúzom megint,
Ma reggel jött a szomorú hír. Nemes Andrásné Hörömpöli Zsuzsanna, Zsuzsa elment az örök élők útján. Tegnap még találkoztunk volna, már nem jöttél, nem érezted jól magad.
Zsuzsa aktív tagja volt református egyházunknak, polgári közösségünknek. Komárom város díszpolgára, Komárom-Esztergom Megyéért Díj kitüntetettje.
Lelkülete és lelkesedése, támogató szavai, mosolya velünk marad.
A komáromi Kecskés László Társaság vezetőjeként, a helytörténet és magyarságtudat erősítésének a maga csendes erejével meghatározója Komáromban és Felvidéken.
Az ő, és közössége kezdeményezésére nyújtottuk be a Magyar Oszággyűlésnek a Felvidéki kitelepítettek emléknapjáról szóló országgyűlési határozati javaslatot. Még lelkesen szervezte az idei megemlékezést. A lelkével írta az ünnepi műsor forgatókönyvét. Most áprillis 12-dikén már csak emlékezünk Őrá is, fentről, mosolyával igazgatja csak a rendezvényt. Csak köszönni tudunk Neked, mindent.
Isten Veled, Zsuzsa! Hiányozni fogsz, már most hiányzol!

Menczer Tamás, a KKM államtitkára, a Fidesz kommunikációs igazgatója volt a vendégünk. Összerendeztük sorainkat a választásokra. Erős közösség, erős csapat vagyunk. Sok nehéz csatát vívtunk már meg…

Búcsúzom.
Jugovics József - NBI-es, válogatott játékos, vezető és utánpótlásedző, az oroszlányi kosárlabda meghatározó alakja ment el, örökre.
Józsi bácsi idén júniusban lett volna 84 éves.
Már…

A mi képviselőink számára mindig Magyarország és a magyar emberek képviselete lesz az első.

EP-képviselőjelöltjeink:

1. Deutsch Tamás
2. Gál Kinga
3. Gyürk András
4. Győrffy Balázs
5. Hölvényi György
6.…

Napirenden a gyermeknevelés, az apai példa, a választókerületi munka, a háború és az energiaügyek összefüggései, a zöldenergia fontossága.

Tartalmas beszélgetés volt Kapuváron KonczZsófiával, az…

Kiszivárogtak? Azaz megnézték a nyilvánosan is elérhető adatokat.

Luxusköltés? Azaz a költségvetés 0,3%-át költjük több száz diák térítésmentes részvételével zajló téli táborra és 2%-át évi majdnem…

„Természetes, hogy állandóan támadok, hiszen én birkózni akarok, nem menekülni, maszatolni, kihúzni az időt. Védekezéssel, meneküléssel még senki sem nyert versenyt.”

Köszönöm Önöknek, hogy együtt és…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média