Most vagy soha! - Megnéztük. Komáromban a Táncsics Mihály utcában a Jókai Moziban. A film végén besétált Jókai, pontosabban az őt alakító Koltai-Nagy Balázs. Komárom a szabadságharc városa. A világosi fegyverletétel után, néhány nappal az aradi vértanúk kivégzése előtti napokig védte Klapka a várat, a forradalom, a szabadságharc eszményeit. Szimbolikus hely, ha a '48-as történelmet tekintjük. A Petőfi film fontos, nagy jeleneteit forgatták itt. Jártam a forgatáson is. 👉 A film jó. A film, film. Nem dokumentumfilm, nem életrajzi monográfia, nem szemináriumi dolgozat. Más műfaj, más eszközök. És ezekben jó. A mozi lényege, hogy magával ragadjon, hogy utazni vigyen. Életérzést, érzelmeket, hatást, katarzist hoz. Nem követem közben, hogy tűpontosak-e az események, mert nem azért megyek a moziba. És mégis, úgy jövök ki, hogy mindvégig ott jelen voltam, benne voltam a történésekben. Nem filmesztétikai és filmkritikai vélemény ez. Nem is az akar lenni. Bátor film, jó film. 👉Ez a március 15-diki beszédem egy részlete, akkor még nem láttam a filmet: "Én is a szerencsések közé tartozom. Mintha a minap lett volna, oly tisztán áll előttem Pelyach tanár úr. Magával ragadó előadásai a tanári asztal sarkán félig, lazán ülve, a tudása figyelmet követelt. Megdöntötte a fejét, átszellemülten felemelte, és mesélt, mesélt feledhetetlen mondatszövéseivel, történelmet tanított. Már a forradalmat megelőző eseményeknek is részeseivé válhattunk. Ott ültünk a gőzösön Bécsbe menet, és ott hallgattuk ámulattal Kossuthot a Zöldfa-fogadónál, Pozsonyban. Úgy érezhettük, hogy mi is ott ülünk a Pilvax kávéházban, szinte éreztük a kávé és dohányfüst illatát. Együtt vonultunk a márciusi ifjakkal kinyomtatni a 12 pontot és lelkesen egyetértettünk a magyar nemzet kívánságával. Álltunk a szakadó esőben és felhevülten hallgattuk, ahogy Petőfi euforikusan szavalja: Talpra magyar, hí a haza, Itt az idő most vagy soha… A forradalom sodra minket is magával ragadott, részese voltunk Táncsics kiszabadításának és diadalittasan vonultunk a tömeggel a zuhogó esőben. Ott Bátorságot merítettünk Kossuth bátorságából. Ott ültünk a nézőtéren, amikor a Bánk bán előadás közben megérkeznek Táncsiccsal a börtönből, és Laborfalvy Róza (Gertrudis) feltűzi a kokárdát Jókai zsinóros kabátjára. Ott lehettünk a harcok mezején, átélhettük a csaták izgalmát, együtt harcoltunk Bem apóval és haltunk meg Petőfivel a csatatéren. A tér és idő egybeolvadt, a múlt jelenné vált tanár úr óráin. Ma is hálás vagyok érte. " És pontosan ezt éreztem a film után is.