👉⏱Nem egyszerű sort keríteni a személyes egyeztetésekre, de szükséges.
Schrantz Zsolt járt nálam. Zsolt testnevelő tanár a dadi református általános iskolában.
👉 OCR - lehet, hogy sokaknak nem mond még semmit ez a rövidítés, pedig komoly sportteljesítmény. Terepakadály futás/verseny - speciális, erre a célra kialakított pályán. Az OCR olyan sporttevékenység, amelyben előrehaladás közben különböző akadályokat kell leküzdeni.
👉 Néhány éve Zsolt elindult ezen az úton tanítványaival. Szép sikereket hoztak a gyerekek, így szervezetten kezdte a foglalkozásokat. Mára már több kvalifikált versenyzővel és sok szép eredménnyel dicsekedhetnek.
👉 Hamarosan Oroszlányon is, egy alapítvány segítségével OCR pályát tudnak kialakítani.
👉 Igyekeztem eddig is segíteni a munkáját, most is erről egyeztettünk!

Februárban a nyugdíj mellett érkezik a 1️⃣3️⃣. havi nyugdíj is, a szokottnál korábban, február 1️⃣2️⃣-én kezdi meg a posta a kézbesítést️ Az utalás: február 1️⃣2️⃣.

Napló/2332: Régen járt már Potápi államtitkár úr a Lakiteleki Népfőiskolán, ami mára Hungarikum Ligetté bővült. Több közös programot egyeztettünk.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média