️Tisztelet a Hősöknek! 
👉 Dr. Nagy István agrárminiszter volt a vendégünk Komáromban a Solum Zrt tehenészetében az új istálló átadásán.
👉 
A Solum és a Sano fúziója óta, három esztendeje mintegy 22 milliárdnyi fejlesztés valósult meg. A szákszendi mintatelep, a csémi és a komáromi fejlesztések is a korszerű, hatékony növénytermesztést és állattartást jelentik.
👉 A mostani csak egy állomás, hiszen a fejlesztések most is folyamatosak, és tervek is vannak.
👉Komoly, meghatározó szereplője a vármegye agrárgazdaságának a cég.
👉Gratulálok a fejlesztéshez!
️Tisztelet a Hősöknek! 
„Szép kis deputáció megy az Úristenhez a magyarok ügyében közbenjárni.”
– Pöltenberg Ernő vezérőrnagy szavai 1849. október 6-án, a kivégzés helyszínére haladás közben.
Az aradi tizenhárom hős…
Merjünk demokraták és szabadságharcosok lenni Brüsszelben is, mert csak ebből születhet meg az új európai reneszánsz. 💪🇪
Éljen a magyar szabadság
️ Éljen a haza
️
Batthyány Lajos, Magyarország első miniszterelnökének és a 13 aradi vértanúnak áldozata szabadságteremtő volt: hit, a hazaszeret és a bátorság vezette minden…
Hőseinkre emlékezünk! 
Jó érzés szomorkodni egy döntetlen után.
Hajrá, Fradi!
Átkeltünk a Körösön…
Küzdelmes meccs után döntetlen idegenben a Fiorentina ellen.
Ha valaki pár éve azt mondja, hogy lesz egy ősz, amikor a Fradi áll majd egy európai kupasorozat csoportjának élén, a nemzeti válogatott az…
Éjféli helyzetjelentés a helyszínről:
Köszönet az az MVM munkatársainak, akik több mint 150 szakember folyamatos munkájával elérték, hogy a tűzeset miatt 19.000 ellátatlan háztartást, mostanra 1.600…