👉Sümeg
👍A Nemzeti Várprogramból 1,1 milliárd forintos forrásból a vár keleti szárnya megújult, interaktív, izgalmas történelmi kiállítással is bővült.
👉 Sümeg az a hely, a Sümegi vár az a magyar történelmi emlék, amit minden évben újra meg újra meglátogatunk. A család kedvence. Visszajárunk. A fiúk még kicsik voltak, s a kaptatónál már majdnem feladták túrát, az utolsó tíz méteren olyan emberes/gyerekes hisztivel mentünk. Aztán bent több órát töltöttünk el, a gyerekek teli élménnyel és örömmel, alig akartak kijönni. Ma már nagyok, mégis vissza-visszajönnek velünk. A lovagi játékokra, lovagi tornákra is elmegyünk újra meg újra.
👉A mostani felújításnak, építésnek köszönhetően még gazdagabb lett a program.
👉Gratulálok a sümegieknek a fejlesztés, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. munkatársainak a szép munkához.
🙏Köszönöm Papp Imre várkapitánynak és családjának a több, mint három évtizedes kitartó munkát, következetes és szisztematikus építkezést, aminek köszönhetően újjászületett a vár, megéled a történelem. Valódi értéket teremtettek!

A Párbeszéd először elhagyta a nevéből a „Magyarországért” részt. Ez őszinte lépés volt.

Most felvették a „Zöldek” nevet, ami érthető, de a „Zöld Hasúak Pártja” még őszintébb lenne.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média